Ha a térképre nézünk, akkor láthatjuk, hogy Patagó­nia beu­tazása magá­val vonja az argentín-chilei határ átlépését jó néhány alka­lom­mal. Ushuaiától 15 órás buszút vezetett Puerto Natalesbe, amely ked­velt kiin­dulópon­tja a kb. 200 kilo­méterre talál­ható Tor­res del Paine Nemzeti Parkba tett kirán­dulá­sok­nak. A Chilébe tartó buszra fel­szál­lva kellemetlen meglepetés ért min­ket, a sofőr közölte, hogy sem­miféle friss élelmisz­ert nem lehet a határon átvinni, még a sonkás szend­vic­seket sem, úgyh­ogy a buszút első néhány órájában meg kel­lett ennünk az összes saj­tot és sonkát, amit az útra vásároltunk. A határon valóban nagyon tüzete­sen meg­nézték a cso­magokat, mint a repülőtéren. Elég vic­ces ez a cécó, de beleil­lik abba a képbe, amit a chileikről sokan mon­danak Dél-Amerikában, már­mint, hogy szeretnek különck­ödni, fél­nek hogy betegségeket hoz­nak be a szom­szé­dos országokból,stb. A buszút egyébként a ter­vezettnél is egy órával tovább tar­tott, mivel elrom­lott a busz féke, és le kel­lett szál­nunk, amíg meg nem javították.

Este későn érkeztünk Bastián­hoz, akiről úgy tudtuk, hogy a vendéglátónk lesz, de mint kiderült ő csak a nevét adta a Couch­surfin­ges pro­filjához, valójában ő az idő nagy részében a nemzeti park­ban dol­go­zik, vis­zont a családja rengeteg embert elszál­lá­sol egysz­erre. Glo­ria és Óscar (Bastián szülei) a megérkezésünk estéjén velünk együtt tizen­négy embert szál­lá­solt el a saját laká­suk­ban. A légkör annyira barát­sá­gos volt, hogy a sok ember ellenére hamar mi is otthon éreztük magunkat, beszél­get­tünk egy kic­sit, majd hamar nyu­gov­óra tértünk a hosszú utazás után. Más­napra pihenőt ter­veztünk, hogy felkészüljünk a ránk váró három napos túrázásra, így az egész napot Puerto Natales­ben töltöt­tük. A kisváros láthatóan a tur­iz­mus­ból él első­sor­ban, szám­ta­lan szál­láshe­lyet, kisebb utazási irodát lát­tunk a városban,mást meg nem nagyon. Ezek­ben a napok­ban elég sok időt töltöt­tünk Alexszel, egy szlovák lán­nyal és Lailá­val, az amerikai barát­nőjével, mivel ők is a miénkhez hasonló pro­gramot ter­veztek a következő napokra. Óscar a megérkezésünk estéjén megem­lítette, hogy egy kom­pon dol­go­zik, amely Puerto Natalest köti össze a szemközti sziget­tel, úgyh­ogy éltünk az alka­lom­mal és átvitet­tük magunkat a szige­tre, ahon­nan remek kilátás nyílt Puerto Natalesre.Végre vál­tot­tunk chilei pesót, amit az argen­tín után nem lesz nehéz követni, nagyjából 1:100 az átváltás a kettő között. Egy tipikus helyi étterem­ben ebédeltünk, ahol igazi csi­galassúság­gal szol­gál­tak ki min­ket, de nem igazán siet­tünk, úgyh­ogy nem volt miért háborog­nunk. Délután elkezdtük az előt­tünk álló három­na­pos túrát szervezni, Glo­ria hális­ten­nek ebben is nagyon sokat segített nekünk térképekkel, egyéb hasznos tanác­sokkal. A túra utáni továbbu­tazá­sunkhoz is megvál­tot­tuk a jegyet, még épp időben, mert már csak négy hely volt a bus­zon. Az előkészületek során az oko­zott igazán fejfájást hogy miként ren­dez­zük át a hátizsákokat, hogy a két nagy közül csak az enyémet vigyük magunkkal, legyen nálunk min­den, ami szük­séges és min­den nehezék, amire nem lesz szük­ség, az marad­jon a szál­lá­son. A pakolás fáradal­mait egy igazi grandiózus vac­sorá­val feledtet­tük, Óscar igazán finom halételt főzött az általa fogott hal­ból, az asz­tal­nál körül­belül húszan voltunk, voltak fran­ciák, amerika­iak, egy orosz srác, egy szlovák lány, egy mál­tai, spany­olok, a család és mi. Remek kis este volt.


Túra a Tor­res del Paine Nemzeti Parkban

1.nap: Pehoé-tó – “Ital­iano” Kemp­ing – Francia-kilátó

Hét­főn korán keltünk, a busz már fél 8-ra jött értünk, hogy elvi­gyen min­ket a Tor­res del Paine Nemzeti Parkba, amely Puerto Natalestől mint­egy 200 kilo­méterre talál­ható. Miután kifizettük a már megszokott bor­sos belépőt a nemzeti parkba, Glo­ria tanác­sát meg­fo­gadva az egyébként klasszikus irán­nyal szem­ben hal­adva kezdtük el a túrát, ami­hez a parkon belül először buszra, majd hajóra kel­lett szál­nunk. Az első nap valódi csap­ni­való idő volt, végig esett az eső és időnként olyan erős szél fújt, hogy majd levitt min­ket az ösvényről. Főleg Rachelének kel­lett időnként egy fába vagy belém kapaszkod­nia. Az útunk első részén átha­l­ad­tunk a park­nak azon részén, ahol a nem­rég oko­zott erdőtűz fel­bec­sül­hetetlen károkat oko­zott. Elég gyomorszorító volt ennyi szénné égett fát, felperzselt földet látni.

Az első nap hális­ten­nek ezt a részt a hátunk mögött hagy­tuk és elértünk az első kemp­inghez, ahon­nan még fel akar­tunk menni az egyik kilátóhoz, de csak az út feléig jutot­tunk el. ent annyira hideg lett, havazni is kezdett, hogy gyako­r­lati­lag vis­szafordí­tot­ták az embereket, még ha eset­leg foly­tatni is akarták volna a túrát.

Így is elju­tot­tunk egy kilátóig, ahon­nan remek kilátás nyílt a folyóvöl­gyre és a szemközti glecc­serre. A túra során jó néhánys­zor kisebb patakokon kel­lett átgá­zolni a köveken ugrálva, míg máskor olyan hídakon kel­lett átkel­nünk a patakok felett, ame­lyek a Gyalog­ga­lopp­ban szere­plő „Halál­nak hídjára”hasonlítottak, úgy inog­tak alat­tunk. A park­ban egyébként van néhány ingyenes kemp­ing, amiket mi is használ­tunk. Ezek gyako­r­lati­lag WC-n kívül sem­mivel ninc­senek fel­sz­erelve, a vizet is a folyóból kel­lett ven­nünk mindig, aminek a vize egyébként rend­kívül jóízű volt. A hideg ellenére nap­pal és éjszaka is vis­zony­lag kevésszer fáz­tunk, ezen a túrán valóban teszteltük a ruháza­tot, amit erre a célra vettünk.

2.nap: “Ital­iano” kemp­ing – “los Cuer­nos” menedékház – “Chileno” menedékház – Tor­res del Paine alap­tá­bor– Tor­res del Paine kilátó

Más­nap szerenc­sére sokkal job­bra for­dult az idő, ennek különösen örültünk, mert ezen a napon közel tíz és fél órát túráz­tunk. Az út első tíz kilo­métere kellemes lankás útvon­alon hal­adt a tavak mel­lett, a nap kisütött, csak az Andok felől érkező szél élénkült meg időnként, hális­ten­nek általában min­ket támo­gatva. 8 és fél óra túrázás után érkeztünk a kemp­ingbe, ahol az éjsza­kát terveztük,és mivel nagyon szép derült idő volt, ezért nem tehet­tük meg, hogy a kilátóhoz ne másszunk fel aznap. Szerenc­sére erre az utolsó egyórás, eléggé mászós részre a hátizsákot nem kel­lett magunkkal vin­nünk, hanem ott hagy­tuk a kemp­ing­ben. A körül­belül 300 méter szin­tkülönb­ség, ami még ránk várt, nyolc és fél óra után már eléggé nehezünkre esett, lát­szott is ez valószínű­leg az arcunkon, mert a lefelé jövők közül többen bíz­tat­tak min­ket, hogy már nem sok van hátra. A felérkezés pil­lanata min­den fáradt­ságért kár­pó­tolt min­ket, a Tor­res del Paine impozáns tornyai, az előtte talál­ható kis hegyi tóval tény­leg gyönyörű látványt nyúj­tanak. Nem kell mon­dani, hogy az egész napos túra után, este az elalvás­sal nem volt gond.

3.nap: Tor­res del Paine kemp­ing – Laguna Amarga

Más­nap reggel láthat­tuk, hogy megérte este felmászni, mivel megint esett az eső reggel és a csúc­sok tel­je­sen elbúj­tak a fel­hők között. Sátor­bon­tás után szép kényelme­sen lesétál­tuk a tizenöt kilo­métert a Laguna Amarga (szó szerint “keserű lagúna”) pon­thoz (még egy meleg italra meg is álltunk az egyik menedékházban), ahon­nan a busz vis­sza­vitt min­ket Puerto Natalesbe. Ez a lefelé séta különösen gyor­san eltelt, mert először találkoz­tunk egy szim­patikus svéd-amerikai pár­ral, majd pedig Alexékkel futot­tunk össze az utolsó kilo­métereken.
A kirán­dulás­ról vis­sza­térve ismét jött a hátizsákok átren­dezése a más­napi induláshoz (las­san kezdünk már bele­jönni és néha már arra is emlék­szünk, hogy mit hova tettünk:).Utolsó esténk Puerto Natales­ben egy újabb finom hal­vac­sorá­val telt, miközben olyan érdekességeket tudtunk meg Chiléről, mint például azt, hogy az USA után ők fogyasztják a legtöbb Coca-Colát (erről meg­győződ­het­tünk mi is, az asz­talon mindig volt egy három­literes(!) kóla) illetve Néme­tország után ők a másodikok kenyérfogyasztásban. Végül elbúc­súz­tunk a családtól és a többi vendégtől, nagyon hálásak vagyunk a vendégsz­eretetért, amit Óscartól és Glo­riától kap­tunk. Hol­nap foly­tatjuk az útunkat észa­k­nak, ismét Argen­tína föld­jére lépünk.