Miután a hátunk mögött hagytuk Malapascuát, buszra szálltunk Cebú City irányába, amelyről nem sokkal a fővárosba érkezés előtt, Danaoban szálltunk le. A déli komp a Camotes-szigetekre indulásra készen állt, úgyhogy szaladnunk kellett a hátizsákokkal hogy még elérjük, és ne kelljen a következő kompra várni délután fél 6-ig. A Camotes-szigetek három szigetből állnak, mi ezek közül Pacijan-szigetére igyekeztünk és Consuelo kikötőjében szálltunk partra.

Összesen vagy négyen voltunk turisták a hajón, a kikötőben mégis tucatszámra várakoztak a motortaxik és jeepneyk a sofőrjeikkel, amelyek mindegyike iszonyatos kiabálással próbálta elérni, hogy az ő szolgálatait vegyük igénybe. A jeepney egyébként a Fülöp-szigetek egyik jellegzetes közlekedési eszköze, kis nyitott buszokról van szó, amelyek mindegyikét a tulajdonosa a saját ízlése szerint festi le, és sokan közülük kifejezetten jól mutatnak.

Mi az egyik jeepneyvel Santiago Bay felé vettük az irányt, amely a sziget egyik szép öble, fehérhomokos tengerparttal, és a szálláshelyek legnagyobb része is itt található.Az első benyomásunk nem volt é ppen a legjobb, a nagy luxusüdülőt leszámítva, a szálláshelyek kongtak az ürességtől, a tulajdonosok még sem voltak hajlandóak engedni az eltúlzott árból, amit egy-egy szobáért kértek, nulla üzleti érzék, mit mondjunk. Végül Francisco, egy helyi srác (a spanyol befolyás révén a Fülöp-szigeteken az emberek jelentős részének spanyol eredetű vezetékneve van és gyakoriak a spanyol keresztnevek is), segített nekünk találni egy elfogadható szállást, elfogadható áron. Zuhany ugyan nem volt, de már nagymesterei vagyunk a bödönből a vizet magunkra merésnek, amely itt is sok helyen a fürdés módja. A délutánt a kellemes tengerparti büfék egyikében töltöttük, turistának nyomát sem láttuk, csak néhány helyi srác bohóckodott ott a gitárral. Kalamári tintahalat ettünk és mangó shake-et ittunk (a Cebú-szigeten és a környező szigeteken mindenhol nagyon finom a mangó és általában olcsó is). Santiago Bay teljesen más képet mutat reggel, amikor dagály van és szinte az egész partot víz borítja, illetve délután amikor az apály révén majd száz métert kell gyalogolni, hogy az ember a vízbe a gázoljon.

Másnap motort béreltünk, vagyis egész pontosan Francisco bérbe adta nekünk a saját motorját kb. fele annyi pénzért, mint amennyit a többi helyen kértek.

Először egy kis bekötőúton keresztül meglátogattuk a Mangodlong Rock Resortot, amely egy másik luxusszállás, egy szép kis saját magán tengerparttal, majd ezután a sziget belseje felé vettük az irányt. A sziget közepén található egy szép tó, a Danao-tó, amelyet pálmafák vesznek körül minden oldalról, és amelynek közelében sétáltunk egy jót. Ezután egy jópofa nénivel beszélgettünk, aki manilai származású és a szigeten nyaralt éppen.

Egészen véletlenül tértünk rá egy alsóbbrendű útra, ahol az egyik kert bejáratánál a „Holy Cristal Caves” (vagyis Szent-barlang) felirat állt. Mint kiderült a kert tulajdonosa 20 éve véletlenül fedezte fel ezt a cseppkőbarlangot, amelyet szépen lassan látogathatóvá tett a turisták számára is. Lementünk a barlangba, ahol a fickó minden egyes termet úgy mutatott be nekünk, mintha valami bűvészelőadás lenne, mi mindenesetre remekül szórakoztunk! Az illető rendkívül vallásos, úgyhogy a termek jelentős részében egy rövidebb imát is elmondott, majd köszönetet mondott mindig a teremnek, hogy vendégül látott minket.

Közben bemutatta nekünk a különböző érdekes formációkat, amelyek mindegyike természetesen valamiféle vallási motívumot szimbolizált, volt itt kis Jézus, Szűzmária, jászol a három királlyal és katedrális is, nem hiányzott semmi sem a Bibliából! A folyosók sok helyen nagyon keskenyek voltak, és négykézláb kellett menni időnként, úgyhogy bár a fickó minden ilyen helyen unos untalan elismételte „Watch your head, watch you step, and watch your back”, Gábor így is számtalanszor beleverte a fejét valamibe. Nagyon érdekes volt a látogatás, és bár rettenetesen leizzadtunk lent a melegben, ahol nem nagyon járt a levegő, megérte ide betérni.

Miután kijöttünk a barlangból, alig vártuk, hogy megmártózhassunk a tengerben, hamar találtunk is egy kellemes tengerpartot, ahol rengeteg gyerek fürdött a vízben. Mi is azonnal a vízbe vetettük magunkat és végre felfrissültünk kicsit ebben a melegben!

Folytattuk a sziget körbejárását, ahol számos kisebb falun haladtunk keresztül, amelyekben az emberek láthatóan nagyon szerény körülmények között élnek, míg végül megérkeztünk San Franciscoba, a sziget fővárosába. Főváros itt annyit jelent, hogy a többinél egy kicsit nagyobb faluról van szó, amelyben van egy nagyobb piac és néhány üzlet. Mi az egyik utcai barbecuenál ebédeltünk, csirkemellett és csirkemájat, ez utóbbi nagyon finom volt! A délutánt ismét Santiago Bayben töltöttük, ahol halat ettünk és a már megszokott mangó shake-et szürcsöltük, amiért annyira odavagyunk.

Hajnalok hajnalán keltünk, hogy az 5.30-as komppal elhagyjuk a szigetet. Francisco ismét segítségünkre segített, az egyik barátjával ott vártak minket két motorral a kapuban és elvittek minket a kikötőbe. Miközben mi nagy nyugodtan sorban álltunk a jegypénztárnál, az egyik pillanatban lehúzták az ablakot és közölték, hogy a komp megtelt és nem adnak el több jegyet. Nagyon nem vágyott rá a lelkivilágunk, hogy 3 és fél órát várjunk a következő kompra, úgyhogy az oldalsó ajtón bekopogtattunk a pénztárba és szánalomért esedező bociszemekkel kértük, hogy adjanak el nekünk két jegyet a kompra, mert különben lekéssük a repülőnket (egy kis hazugság nem árt néha). A lány megkönyörült rajtunk és az utolsó pillanatban kiállította a jegyet, úgyhogy az ideúthoz hasonlóan ismét futva szálltunk fel a kompra!

A Camotes-szigetek nyugodt világa kellemes emlékeket hagyott bennünk, de nem fogott meg annyira minket, hogy hosszabb időt is maradjunk.