Utunkat észak felé ezúttal Chilében folytattuk, és Puerto Varasból három óra után meg is érkeztünk Valdiviába. Az állomáson található információban dolgozó, nagyon készséges hölgy segítségével könnyen találtunk egy remek kis hostelt, ahol külön kétágyas szobánk volt, míg Alex egy külön kis szobát kapott. Gyorsan megebédeltünk, majd egy kis helyi busszal átmentünk Nieblába, amely arról híres, hogy a spanyolok néhány erődöt építettek itt, amelyek védelmi célt szolgáltak a Csendes-óceán felől érkező támadásokkal szemben. Élveztük a remek, napsütéses időt, miközben a várban sétálgattunk és az óceánban gyönyörködtünk. Találtunk egy fát, ami nagyon megtetszett nekünk, és vicces fotókkal szórakoztattuk magunkat.

Spanyol erődítmények Nieblában

Ezután lesétáltunk a kikötőbe, útközben vettünk finom halas empanadast, majd visszabuszoztunk a városba, ahol megvettük a jegyeket másnap reggelre Pucón felé. A városban tettünk egy kellemes sétát, Valdivia egy igazi egyetemváros, rengeteg fiatallal. Először átsétáltunk a folyó túloldalán lévő campusba, ami nagyon kellemes erdős környezetben fekszik. Visszafelé a folyóparton igazán kellemes meglepetésbe botlottunk, néhány oroszlánfóka süttette itt a hasát. Már láttuk ezeket a jószágokat Ushuaiában, de itt igazán közelről szemügyre vehettük őket, ami különösen szórakoztató volt egy olyan helyen, ahol az emberek a fókák mellett elsétáltak, nekik ez olyan mint amikor macskákat látunk fetrengeni valahol.

Oroszlánfókák Valdiviában

Oroszlánfókák a folyóparton, Valdivia

Azért egy tábla figyelmeztetett minket, hogy nem szabad túl közel menni hozzájuk, mert ezek az iszonyatosan lusta – a fetrengést csak ásítással és hangos böfögéssel időnként megszakító – jószágok nagyon agresszívvá tudnak válni. Rögzítettünk egy rövid videót ezekről a mókás kinézetű állatokról. A hostelben, már azt mondhatnám, hogy anélkül hogy nagyon meglepődtünk volna, ismét régi ismerősökbe botlottunk. Emlékeztek még a spanyol srácokra, akikkel a Fitz Roy túra végén beszélgettünk? Nos „alig” kétezer kilométerre onnan, ahol elbúcsúztunk, Valdivia ezen pici hostelének a konyhájában ismét összefutottunk, és jókat anekdotáztunk az azóta eltelt idő alatt történt dolgokról. Másnap reggel indultunk Pucónba, a valdiviai tartózkodásunk rövid, de szórakoztató volt.

Pucón

Másnap reggel három és fél utazás végén Pucónban és az igazi kánikulában találtuk magunkat. Nem számítottunk erre, mert több utazótól, akik az előző hetekben itt jártak, állandó esőről és hidegről hallottunk csak. Különösen Rachele volt rettenetesen elégedett ezzel a harmincfokos meleggel és a tűző nappal! Pucón egy turisztikai központ, amely elsősorban arról ismert, hogy a túrázók innen indulnak a Villarrica vulkánra. A kisváros tényleges mesés fekvésű, a vulkán labánál, a Villarrica-tó partján terül el. Nyáron állítólag valódi turistatömeg hömpölyög az utcákon, amiből mi szerencsére semmit sem láttunk, mivel a csúcsszezon után érkeztünk. Ennek ellenére lépten-nyomon érezhető volt, hogy a városka a turistákra van szabva, tele van „csilli-villi” éttermekkel és bárokkal. Miután gyorsan találtunk szállást, elsőként felmásztunk egy kis dombra, ahonnan remek kilátás volt a városra. Fent a dombtetőn egy kedves apácával beszélgettünk, aki ajánlott nekünk néhány Pucónhoz közeli látnivalót, illetve meghívott minket a misére is…Körbejártuk a várost, és rengeteg fotót csináltunk a vulkánról, ami számunkra természetesen a legnagyobb élmény volt. Sosem láttunk még működő vulkánt, gyönyörködtünk benne, ahogy a füstöt eregeti, reménykedve hogy a vulkán nem most produkálja majd elég gyakori kitöréseinek egyikét. Mindenesetre azért készen álltunk, a városban mindenütt táblák mutatják az evakuációs útvonalat.

Füstölgő Villarrica vulkán Pucónban

Sétáltunk egy jót a tóparton, ahol a nagy melegben kedvünk lett volna fürödni is, de ezt végül másnapra halasztottuk és egy kis helyi busszal elmentünk Caburguába, amely egy másik tó partján fekszik. Itt is sétáltunk egyet a vulkanikus eredetű partvonalon. Este leültünk a folytatást tervezni, és úgy döntöttünk, hogy mivel elég tavat láttunk az elmúlt hetekben, ezért átugorjuk az előre tervezett megállók egy részét, és Pucónból egyenesen Mendozába utazunk majd. Másnap még az előző napnál is melegebb időre ébredtünk, így a szomszédos Villarricában csak egy rövidebb sétát tettünk. Innen egy más szögből láthattuk a vulkánt (egyszerre látszik a tó és a vulkán) és az egyik típikus helyi étteremben ettünk egy nagy tál helyi húslevest, csupa helyi lakossal körülvéve.

A Villarrica vulkán és tó Villarricában

Chilei húsleves Villarricában

Ebéd után a kánikula elől a hostelbe menekültünk a szieszta idejére, és jót beszélgettünk a tulajdonosokkal, egy kedves chilei házaspárral. Délután lementünk a tópartra, és megfürödtünk a tóban, ami nem volt nagyon tiszta, de ebben a melegben azért nagyon jól esett. Mivel aznap nőnap volt, este elmentünk ünnepelni az egyik étterembe, ahol „chorillanát” ettünk, amihez Rachelének napok óta nagy kedve lett volna. Ez egy helyi specialitás, amibe hús, sült krumpli, gomba és tükörtojás van, elsőre nem hangzik nagy számnak, de nagyon finom volt. Erre az ajándékra futotta nőnap alkalmából, ebben a városban még egy virágárust sem láttam. Az utolsó pucóni napunkra az idő elromlott, egész nap esett az eső és a vulkán is eltűnt a szemünk elől a felhőben, így ezt a napot gyakorlatilag végig a szálláson töltöttük a fényképek rendezésével, a blog írásával. Csak délben hagytuk el a szállást, és elmentünk „pastel de choclót” enni, ami szó szerinti fordításban kukoricáből készült tortát jelenteni, de valójában ez egy húsból, csirkéből és a kukoricából készült speciális étel, aminek a pontos receptjéről fogalmunk sincs, de nagyon ízlett nekünk. Pucónnal véget ért a tartózkodásunk a patagóniai tóvidéken, és az éjszakai busszal végleg magunk mögött hagytuk Patagóniát. A következő állomás ismét Argentína lesz, Mendoza egész pontosan.