Miután a herberti kempingben zuhogó esőre ébredtünk, folytattuk az utunkat a keleti parton még egy darabig. Először Moerakinál álltunk meg, ahol nagyon érdekes gömbölyű sziklák fekszenek a tengerparton.

Sajnos az egyre jobban szakadó esőben nem tudtunk sok időt itt tölteni, úgyhogy tovább is álltunk Omarauig. Itt egy kékpingvin-kolónia található, de ezek a jószágok estig a tengerben halásznak, úgyhogy néhány fókával be kellett itt érnünk. A hátunk mögött hagytuk a partot és a déli sziget belseje felé vettük az irányt. Keresztül haladtunk a Waitaki régión, ahol több nagyobb vízi erőművet láttunk, majd egészen Omaramáig hajtottunk. A meteorológia a következő pár napra vacak időt jósolt, ezért úgy döntöttünk itt a pihenés ideje, és koradélután letelepedtünk a helyi kempingben. El is telt hamar a délután főzéssel, blogírással és az ausztráliai utunk szervezésével.

Másnap délelőtt legalább nem esett, úgyhogy meglátogattuk a közeli Clay Cliffs szikláit, amelyekhez egy magánbirtokon keresztül vezetett az út.

Az egyik közeli tóhoz egy festői úton haladva jutottunk el, amely alatt végig a szemünk elé tárult a hegyvonulat, amelynek tetejét frissen hullott hótakaró borította.

A Pukaki-tóhoz érve láttuk, hogy a magasabb hegyekből semmit nem fogunk látni a rossz idő miatt, úgyhogy tovább is álltunk és a Tekapo-tó felé vettük az irányt. Itt először láthattunk valamit az igazi új-zélandi télből, a tóhoz közelítve az út mentén minden havas volt és a tópartot is hó fedte.

A tóparti kempingben töltöttük a délutánt, majd másnap továbbálltunk, de csak a szomszédos Fairlie-ig, ahol először az új-zélandi tartózkodásunk során, találtunk ingyen wifit. A továbbra is zuhogó esőben így legalább volt lehetőségünk a családdal Skype-olni, ami igazi luxusnak számít ebben az országban!

Három napnyi cudar idő után, végre napsütésre ébredtünk, úgyhogy nagy kedvvel tértünk vissza a Tekapo-tóhoz, amelynek közelében lévő kisebb hegyről remek kilátás nyílik a tóra és a környező hegyekre is.

Ezután az Aoraki/Mount Cook Nemzeti Park felé vettük az irányt, ahol az ország legmagasabb csúcsa a Mount Cook (3850 m) is található. Sütött a nap, de a magasabb csúcsok, köztük a Mount Cook, továbbra is felhőben voltak és bújkáltak előlünk. A hegyi faluból egy rövid túra vezet a Hooker-tóhoz, amely csodás tájon halad keresztül. Minden oldalról magas hegyek, gleccserek vettek minket körül, az egyik hegyi folyón kétszer is függőhíd vezetett át. Sajnos a Mount Cook csak nem akart előbújni, még akkor sem, amikor fent a tónál vártunk egy darabig. A csúcs kisebb darabja pillanatokra elővillant, de ennyi.

Amit láttunk és halottunk többször is, azok a közeli kisebb lavinák voltak, amelynek robaja azért ráijeszt az emberre. Úgy döntöttünk, hogy az éjszakát a közeli DOC kempingben töltjük, hátha az időjárás kegyesebb lesz velünk másnap. Elmentünk a közeli fizetős kempinghez, ahol már nem volt senki a recepción és némileg pofátlan módon behajtottunk a kempingbe, majd egy meleg zuhany után leléceltünk, nem lett volna kedvünk éjszakára ott maradni és fizetni a borsos árat. Éjszaka teljesen kiderült az ég, és mindenhol csillagok vettek minket körül. Ami nagyon különleges volt itt, hogy nem csak a fejünk felett, hanem épp csak a fák felett elnézve is csillagokat láthattunk, mintha egy kupola lett volna a fejünk felett, amit teleaggattak csillagokkal.

Az éjszakai égbolt, már jót sejtetett, de reggel azért így is nagyon megörültünk, hogy az égbolton egy felhőt sem láttunk.

A tegnapi túrát megismételtük, és amikor a második hídon is átkeltünk, előttünk állt a Mount Cook dupla csúcsa, nem akármilyen látvány! A tónál több mint két órát töltöttünk, gyönyörködve a vízfelszínen tükröződő csúcsokban. A tó részben be volt fagyva, és jégtömbök úsztak a felszínén. Nagyon elégedetten tértünk vissza a kempinghez, mivel ez volt az utolsó dolog, amit tényleg látni akartunk Új-Zélandból.

A visszafelé úton egy kisebb kitértőt tettünk a Tasman-tóhoz, ahol látható volt a Mount Tasman és a hozzá tartozó gleccser, ez sem volt csúnya.

Amikor leértünk a Pukaki-tóhoz, az előző napoktól eltérően, ez alkalommal tökéletesen látszódott a teljes hegyvonulat, a Mount Cookkal egyetemben. Egy órán keresztül gyönyörködtünk a naplementében, amely rózsaszín árnyalatot kölcsönzött a hegycsúcsoknak.

Az éjszakát az egyik, Fairlie és Geraldine közötti, DOC kempingben akartuk tölteni, de ez le volt zárva, mivel az előző napok esőzése teljesen elárasztotta, így maradt a korábban már kipróbált kemping Fairlie-ben.

Az utolsó teljes napon, amit Speedyvel töltöttünk, Christchurch felé vettük az irányt, ahol másnap a kocsit kellett hagynunk. Először egy kisebb tónál álltunk meg Fairlie közelében, majd a Scenic Route 72 mentén folytattuk utunkat. Egy kellemes pihenőhelyen, a folyóparton megálltunk egy hosszabb ebédre, majd egy Christchurchtől alig 50 kilométerre található kempingben töltöttük az éjszakát. Az erdei kempingben csak mi voltunk, némi szomorúsággal vettünk tudomásul, hogy az utolsó esténket töltöttük Speddyvel.