Ahogy azt korábban már említettük, a Machu Picchuról visszafelé jövet megismerkedtünk egy argentín párral, Sebával és Agussal, és miután összehangoltuk az útiterveinket, együtt indultunk kocsival Arequipába. Ezzel egy nagyon klassz hét vette kezdetét, amit együtt töltöttünk, az első pillanattól nagyon jól megértettük egymást és tényleg remekül szórakoztunk ezalatt az egy hét alatt. Arequipa felé csak ebédelni álltunk meg egy kis faluban, amely úgy nézett ki mintha atomtámadás érte volna, a házak nagy részén nem volt vakolat és egy ház sem tűnt befejezettnek. Arequipába érve hamar találtunk egy remek hostelt, Sebáék még Cuscóból felvették egy kapcsolatot egy hölggyel, aki lévén hogy az ő hostele tele volt, segített nekünk helyet találni egy másikban. Ez a hostel olcsó volt, két háztömbnyire volt a főtértől és valódi ötcsillagos hotel volt a hostelekhez képest, amihez szokva vagyunk. Az első este csak egy rövid sétát tettünk a belvárosban a főtér (Plaza de Armas) közelében, majd alkudtunk magunknak egy olcsó menüt az egyik étteremben. Kezdünk az alkudozáshoz annyira hozzászokni, hogy majd lehet le sem tudunk róla leszokni.

A másnap délelőttöt a nemrég bedöglött laptop problémájának megoldásával töltöttük. Végigjártunk jó néhány boltot és szervízt, és már kezdtünk elkeseredni, mert mindenhol azt mondták, hogy az alaplap a hibás. Végül szerencsénkre bevittük egy szervízbe, ahol a srác hajlandó volt rendesen megnézni, és kiderült, hogy a szétszerelés, tisztítás és újra összeszerelés után a laptop jobban működik, mint új korában. Eléggé megkönnyebbültünk a hírtől, és megnyugodva indulhattunk várost nézni. A város főterén, egy vallási ünnep keretében, színes homokból szőnyegeket készítettek és több oltárt is emeltek a főtér különböző oldalain. Arequipa belvárosa amúgy tényleg nagyon szép, rengeteg fehér templommal, keskeny utcákkal és a város szimbólumával a Misty vulkánnal a háttérben.

Az arequipai Plaza de Armas

Másnap reggel, miután megreggeliztünk, beültünk az autóba és elindultunk a Colca-kanyon felé. A Colca-kanyon a második legmélyebb kanyon a világon a maga 3800 méteres mélységével. Útközben megálltunk egy 4600 méter magasan található kilátónal, ahonnan remek kilátás volt a közeli hegyekre. Ezután a kanyon bejáratánál található Chivay településnél álltunk meg, ahol az étteremben különféle perui leveseket és alpakka húst próbálhattunk ki nagyon olcsó áron. Ebéd után elkezdtük bejárni a kanyonban található kis falvakat. Az egyikben hosszabb időre is megálltunk és elbeszélgettünk a parkban dolgozó bácsival, majd ittünk egy kávét egy öreg néni kis bódéjában, aki nagyon aranyosan érdeklődött az utazásunk részletei iránt. Ezután összefutottunk egy fickóval, akinek volt egy saját gyönyörű andoki sasa, amit a karunkra ültethettünk, majd pedig egy kalapot téve a fejünkre, arra is ráült.

Egy andoki sas a Colca-kanyonban

Folytattuk utunkat, és több helyen is megálltunk útközben, hogy a csodás panorámában gyönyörködjünk.

A Colca-kanyon látképe

Naplemente előtt megérkeztünk a “Cruz del Cóndorhoz” (A kondor keresztje), amely arról híres, hogy innen lehet legjobban megfigyelni reggelente a kanyon mélyéről felemelkedő kondor keselyűket. Másnap mi is készültünk ide visszajönni, de eltöltöttünk itt egy órát, és élveztük, hogy csak mi négyen voltunk.

Barátokkal a Kondor-keresztnél

A táj tényleg lenyűgöző volt, és abban a szerencsében volt részünk hogy egy hazafelé tartó kondort közelről is láthattunk. Késő délután érkeztünk Cabancondéba, ahol hamar találtunk egy kellemes hostelt, majd az autót a rendőrség parkolójában hagytuk. Cabanaconde egy nyugodt kis falu, az ember itt is a világ zajától messze érzi magát. Vacsora után kipróbáltuk a colca sourt, egy koktélt, amit a kanyonban található kaktusz gyümölcséből készítenek, miközben jót beszélgettünk a hostelben dolgozó srácokkal.

Másnap korán keltünk és reggeli után ismét a Cruz del Cóndor felé vettük az irányt. Egy órát vártunk mire a kondor keselyűk megjelentek a látómagasságban, de a várakozás megérte, fantasztikus volt ezeket a hatalmas madarakat ilyen közelről látni. Láttunk jó néhány példányt, mint kiderült, a felnőttek fekete színűek fehér nyakkal, míg a fiatal példányoknak barnás színe van.

Egy jó darabig gyönyörködtünk ebben a természeti látványosságban, majd visszatértünk Cabanacondéba, ahol elkezdtük a túrát a kanyonban. A túra első fele végig lefelé vezetett, Cabanacondéból egészen a kanyon mélyére, ahol átkeltünk egy kisebb folyón. A nap végig a fejünkre tűzött, és árnyék nem volt sehol, úgyhogy eléggé izzasztó lejtmenet volt.

A Colca-kanyon végtelen mélysége

Ezután egy rövid, de elég meredek emelkedő következett, majd egy jó darabig a hegy oldalában vezetett az út, kisebb falvakon keresztül.

Az egyik kis település a Colca-kanyon oldalában

Az egyik kisebb település sportpályáján megálltunk és elfogyasztottuk a szendvicseket, majd folytattuk az utat, amely ismét lefelé vezetett a kanyon mélyén található kis településig, amit Oasisnak neveznek. Ez a kis falu, ahol az éjszakát is töltöttük, joggal viseli ezt a nevet, mert kedvező éghajlata révén, még az itt nem igazán őshonos pálmafák is megteremnek. A szállást, ahol az éjszakát töltöttük, egy Freddy nevű srác vezette, aki látván, hogy hátizsákos túristák vagyunk, potom pénzért adta ki nekünk az egyik szobát. Áram itt is csak generátorról volt egy rövid ideig, és amikor a lámpákat lekapcsolta, egészen fantasztikus égbolt fogadott minket. Varázslatos érzés volt a fűre kifeküdve látni kétoldalt a közel négyezer méteres falat, amit a kanyon jelent, míg az égen a rengeteg csillagot.

Az éjszaka nem telt éppen a legkellemesebben. Gábornak megfájdult az egyik foga, és be is lázasodott tőle, úgyhogy amikor négykor kelnünk kellett volna, hogy visszamásszunk Cabanacondéba a kanyon mélyéről, az ágyból sem nagyon tudott kikelni. Szerencsére volt lehetőség arra, hogy öszvért béreljünk, aminek Seba és Agus sem nagyon volt ellen, lévén, hogy ők meg mivel nem nagyon vannak a túrázáshoz szokva, hulla fáradtak voltak az előző naptól. A kellemetlenségben annyi jó volt, hogy legalább valami új dolgot is kipróbáltunk.

Szamárháton a Colca-kanyonban

Az öszvéren való lovagolás is tartogatott azért izgalmakat. Az út erején Seba és Gábor öszvérje (Rock’n Roll és Morena) állandóan egymásba akartak harapni. Majd Preciosa, Rachele öszvérje hozta ránk az idegbajt, amikor egyszer csak levágtatott az útról a cserjésbe enni, miközben alattunk a mély szakadék tátongott. Zárásként Seba verte be a térdét az egyik sziklába, úgyhogy viharvert seregként érkeztünk Cabanacondéba. Itt egy aranyos, alig kétéves kislánnyal töltöttünk el egy időt, aki gyönyörű népviseletbe öltözve sétált egyedül a főtéren a kis lámájával, ami úgy nézett ki, mint egy plüssállat.

Népviseletbe öltözött kislány a Colca-kanyonban

Délután fáradtan érkeztünk Arequipába, Gábornak láza is volt, úgyhogy a hotelt már nem is hagytuk el aznap. A nap azért még tartogatott valami jót, a hotelben sikerült találkoznunk a kedves mendozai barátainkkal Rominával és Javival, akik szintén Peruban utazgattak az elmúlt két hétben, de ezidáig nem sikerült összeegyeztetnünk, hogy találkozzunk. A találkozó, Gábor állapotára való tekintettel, pizsama partiként zajlott, a srácok voltak olyan kedvesek, hogy házhoz hozták nekünk a kaját, a McDonaldsból. Legalább egy pár órát így együtt töltöttünk, miközben elmeséltük az úti élményeinket egymásnak és rengeteget nevettünk szokás szerint. Reméljük hamarosan ismét több időt tölthetünk együtt, amikor ismét Mendozába érünk majd.

Az arequipai tartózkodásunk ezzel véget ért, de az utunk Agussal és Sebával még folytatódik, együtt lépünk át Bolíviába, Copacabana és a Titicaca-tó vár ránk!