Bago, első ránézésre egy zajos és poros kisváros, ahol az utcán is nehéz átkelni a dudáló motorok és tuk-tukok között. Hol van már a yangoni motormentes nyugalom? Ennek ellenére Bago egy nagyon fontos vallási központ, amely rendkívül sok templomnak és egyéb buddhista építménynek ad helyet.

A San Francisco Guesthouseban szálltunk meg, amely olcsó árai mellett az ott dolgozó női testvérpárról marad nekünk emlékezetes. A hölgyek egymást múlják felül kedvességben és segítőkészségben. Mindent részletesen elmagyaráznak a látnivalókról, és azt is, hogy miként lehet elkerülni a katonai diktatúra kormánya által kiszabott borsos belépők kifizetését.

A város fő látnivalójával kezdtük, a Shwemawday Paya sztúpája a yangóni Shwedagon Payánál is 14 méterrel magasabb. A hostelünk tulajdonosainak köszönhetően tudtuk, hogy a pagodának csak a nyugati oldalán szednek belépőt, míg a keleti oldalon ingyen be lehet menni.

A templom megtekintése után egy hosszú folyosón keresztül átsétáltunk egy közeli kisebb templomhoz. Itt útközben társaságunk is akadt három kisgyerek személyében, akik mindig figyelmeztettek minket, amikor olyan részre értünk, ahol a cipőt le kellett vennünk.

A kislányok arcán látható a helyi arcfesték, a tanaka, amit egy gyökérből nyernek és amelyet fiúk, lányok és felnőtt nők is használnak esztétikai célból, csak a felnőtt férfiak nem kenik sosem az arcukra. Rachele szerint jól néz ki, Gábor szerint ezzel inkább a kisebb gyerekeket lehet ijesztgetni, ízlések és pofonok.

A krém egyébként állítólag a napfény káros hatásai ellen is véd. Játszottunk a gyerekekkel, ajándékoztunk nekik szokás szerint egy-egy karkötőt, majd megmutatták hogyan működnek csapatként és az egyikük felmászott a fára gyümölcsöt szedni, amit ledobált a többieknek. Egy másik csapat srác is előkerült egy kipukkant gumilabdával, Gábornak sem kellett több, remek kis lövőpárbajt rendeztek, az egyik buddhista oltár ketrecét használva kapunak.

A gyerekeket hátvahagyva, tuk-tukra ültünk hogy visszamenjünk a belvárosba, ahonnan újabb séta következett, hogy megkeressük a városban található két fekvő Buddha-szobrot. Az egyik közülük újonnan épült, a másik egy több, mint ezeréves alkotás restaurált változata, ahová tudtuk hogy délután 5 után kell menni, amikor már nem szednek belépőt. Mindkét Buddha-szobor nagyon érdekes, és megéri meglátogatni azokat.
Útközben ismét egy nagyobb csoport gyerek vett minket körbe, akik gyakorlatilag követelték, hogy Gábor focizzon, illetve röplabdázzon egy kicsit velük.

Amit még eddig nem említettünk, Myanmar egyik különös szokása, hogy a férfiak jelentős része is egy típikus hosszú szoknyát hord, amit „londzsinak” hívnak. Gábor úgy gondolta, hogy a gyors beilleszkedés alapfeltétele, hogy ő is ilyen szoknyát viseljen, úgyhogy vett magának egyet, és bár elsőre fura érzés volt, hamar megszokta még a focizást is benne.

Bago közelében található az Aranyozott szikla, amelyhez az a legenda kötődik, hogy a nagy szikladarabot Buddha egy hajszála tartja fent, azért nem gördül le a szakadékba. Eljutni ide nem volt egyszerű menet, reggel ötkor már úton voltunk, a teherautón egy csapat nővel, akik egy fánkhoz hasonló péksüteményt vittek árulni a piacra. Az út nagyon hosszú volt, de a változatos táj és a fel- illetve leszálló emberek kavalkádja érdekessé tették az utat. Az egyik helyen például egy csapat nagyon ünnepélyesen felöltözött hindú lány szállt fel, akik valamiféle szertartásra igyekeztek, és láthatóan egész idő alatt velünk voltak elfoglalva.

Végre megérkeztünk, Kimponba, ahonnan nagyobb teherautókkal vitték fel az embereket a hegyre. Egy teherautó akkor indult el, amikor kb. 50 ember összegyűlt hátul, bár nem teljesen értettük a szisztémát, mivel volt olyan teherautó, ami később jött, mégis hamarabb indult. Az út végétől számítva még egy jó háromnegyedórás kaptató vár az emberre, amit viszont már csak gyalog lehet megtenni, úgyhogy eléggé meg is izzadtunk a melegben, mire felértünk. A sziklával kapcsolatos érdekesség, hogy a nők tíz méternél jobban nem közelíthetik meg. Ez az arannyal bevont szikla, amely részben lelóg a hegyoldalról, látványos, de még egyszer biztosan nem vállalnánk érte ezt a hosszú oda-vissza utazást.

Végül egy éjszakával többet maradtunk Bagóban, mint eredetileg terveztük, mivel kijött rajtunk egy kisebb hasmenés. Az utolsó délelőtt elsétáltunk a piacra, ahol elképesztő mennyiségű szárított hal volt kilógatva, és az egész piacon ennek a szaga érződött. Ezután ellátogattunk az egyik monostorba, ahol megtekinthettük ahogy a rengeteg szerzetes együtt ebédel. Azt eszik itt is, a saját kis edényükből, amit korábban az emberektől adományként kaptak.

Utunkat folytatjuk most Kalaw felé!