Vasárnap délután négy óra buszút után megérkeztünk a Retiro buszpályaudvarra, ahonnan egy helyi busszal egyenesen Estela lakásához mentünk. Estela, aki az első dél-amerikai napunkot vendégül látott minket, volt olyan kedves, hogy másodjára, ez alkalommal hosszabb időre is befogadjon minket. Egy bő hetet töltöttünk Buenos Airesben, ezért hogy ne untassunk mindekit halálra, ez alkalommal igyekszünk kicsit rövidebbre fogni egy-egy nap beszámolóját.

1.nap: Családi találkozó és séta a belvárosban

A Buenos Airesben eltöltött egy hét egy különleges találkozóval kezdődött. Sikerült szerencsésen összehangolnunk a dolgokat, és egy kis időt együtt tölthettünk Mikivel (az öcsémmel), aki egyik barátjával, Ferivel egy esküvő alkalmából töltött egy szűk hetet a városban. Érthetően eléggé fáradtak voltak az esküvő után, úgyhogy egy rövidebb sétát eltekintve, az időt egy pár belvárosi teraszon töltöttük el. A néhány együtt töltött óra után hamar eljött a búcsú, a srácok már délután repültek haza, Budapestre.

Családi találkozó Buenos Airesben

Ezek után, már kettesben sétáltunk egy jót a belvárosban. A legfontosabb látnivalók az “Avenida de 9 de Julio”, ami a világ legszélesebb sugárútja, közepén a város egyik jelképével a hatalmas obeliszkkel. Ha jól emlékszem, Miki megszámolta és összesen huszonkét sávon közlekednek az autók, az ember elfárad még átmegy az út túloldalára. A város talán történelmileg legfontosabb sugárútja az “Avenida de Mayo”, amely a parlamentet köti össze a “Plaza de Mayóval”, amely a város legfontosabb tere. Ezen a téren található a “Casa Rosada” (az elnök, jelen esetben elnöknő itt dolgozik), a “Cabildo”, a kormányépület és a katedrális is. Az Avenida de Mayo tele van szebbnél szebb történelmi jelentőségű épületekkel, a sugárút alatt halad közvetlenül az “A” metróvonal, amely Dél-Amerika legrégebbi földalattija.

2.nap: San Telmo és környéke

A második nap nagy részét a város San Telmo negyedében töltöttük. Ezt a negyedet korábban a gazdagok lakták, de az egyik pestis járvány gyakorlatilag elnéptelenítette a város ezen részét. A gazdagok a Recoleta negyedbe költöztek, míg ez a negyed egy lényegesen szerényebb, elsősorban munkások által lakott negyeddé vált. A városrész főutcája a Calle Defensa vasárnaponként egy igazi nyüzsgő piaccá változik, míg hétközben ezt az utcát a számtalan régiségkereskedés uralja. Elsétáltunk a Lezema parkig, majd eltöltöttünk egy rövidebb időt a Plaza Dorregón, amely egy nagyon hangulatos kis tér. A teraszokon üldögélő embereket tangózó párok szórakoztatják. San Telmo mellé beiktattuk a közeli “Manzana de las Luces” meglátogatását. Ez Buenos Aires legrégebbi háztömbje (szó szerint a fények háztömbje), amelyet idegenvezetővel lehet meglátogatni. Rengeteg, a város történetét meghatározó históriáról és számos máig teljesen felderítetlen legendáról hallhattunk, amelyek ehhez a házegyütteshez kötődnek.

Argentína egyik szimbóluma, Mafalda

Este Estela révén, aki maga is másfél évtizede a tangózás megszállottja, volt szerencsénk egy igazi milongába (táncházba) eljutni, ami a turistáknak kinált tango-show helyett betekintést nyújtott nekünk miként is töltik az éjszakát a helyiek. Egy teljesen átlagos hétköznapról volt szó, és a fiatalok mellett, középkorú, másnap egész biztosan munkába igyekvő emberek táncoltak késő éjszakába nyúlóan. Ezt látva érthető, hogy miért is mondják erről a városról, hogy sosem alszik. A táncházat egy rövid bemutató szakította meg, ahol is a városban jól ismert profi táncosok megmutatták, hogy miként is kell táncolni a tangót valójában. Figyelhettük azt is, hogy miként kéri fel mindig a férfi a nőt, sokszor egy összenézés és biccentés is elég. Rachelét is felkérték egy párszor, de a túracipővel valószínűleg komolyabb sérüléseket okozott volna az egymáshoz közel táncoló, a tangócipővel Estela állítása szerint állandóan egymás lábára lépő táncosok között.

Tangó egy igazi palermoi milongában

3.nap: Palermo és a Recoleta

Mivel Gábor már második napja eléggé meg volt fázva és köhögött, csak délután indultunk a Palermo negyed felfedezésére. Ez a város egyik legnagyobb negyede, a nevéből nem nehéz kitalálni hogy az olasz bevándorlók alapították. Korábban elég kétes hírű negyed volt, állítólag tele bordélyházzal, mára a Palermo Soho és Palermo Hollywood, a város legmenőbb negyedét jelentik a fiatalok körében. Megszámlálhatatlan étterem, bár és terasz található itt, és az árak is a turistákra vannak szabva. A Palermo negyed másik része a város legnagyobb zöldövezete, rengeteg különböző park találtható ezen a részen. Az egyik parkba, amit a rózsakertje miatt csak Rosedalnak hívnak, nem sikerült bejutnunk, mivel délután 5-kor bezárták arra hivatkozván, hogy a nyári szezon már végetért. Látszik, hogy itt sem kell kétszer mondani az embereknek, ha van lehetőség arra, hogy kevesebbet kelljen dolgozni. Palermóból az egyik széles sugárúton végighaladva elsétáltunk a Recoleta negyedbe, amely a város legelegánsabb negyede, a nagykövetségek nagyobbik része például itt található. Az Egyesült Nemzetek parkjában egy hatalmas fémből készült virágszobor szimbolizálja a népek közötti barátságot, közvetlenül a jogi kar impozáns épülete mellett. A Recoleta legfontosabb látnivalója a híres temetője, de ez egyértelműen nem a mi napunk volt, mert mire ideértünk, ez is bezárt.

ENSZ-park Buenos Airesben

4.nap: A Recoleta és Palermo

Az előző nap több helyet is másnapra hagytunk, részben mert zárva voltak, részben mert nem volt időnk, így délután ismét a Recoleta negyed felé vettük az utat. Ez a nap sem indult egyszerűen, Estela bezárt minket véletlenül, úgyhogy haza kellett jönnie a munkából, hogy kiengedjen minket, majd kiderült hogy koradélután a metrót lezárták sztrájk miatt, így egy bő egyórás buszútra kényszerültünk. A buenos airesi tömegközlekedés úgy összességében nem a turistákra van szabva, a metróvonalak között hiányoznak fontos kapcsolódási pontok, ráadásul este 11-kor bezár. A buszok számára pedig szinte sehol sincs elsőbbséget jelentő buszsáv, és persze a legnevetségesebb dolog, amit már korábban is említettünk, hogy csak fémérmével működnek (a helyiek számára létezik egy kártya, de ezt csak személyi igazolvánnyal, hosszas sorban állás után lehet kiváltani). A temetőt egy idegenvezetővel jártuk be, aki csak kettőnkkel volt, és rengeteg érdekes történtetet elmesélt a temetővel kapcsolatban. A legtöbb emberrel természetesen Eva Perón (Evita) kriptája mellett találkozhatunk, hasonlóan, ahogy a párizsi Pere Lachaise temetőben a tömeg Jim Morrison sírja köré gyűlik. A két személyiség közül én maradok az utóbbinál. A temető után elsétáltunk a Palermóban található Japánkertbe, amely egy keleti stílusú elemekkel díszített kis park, ahol egy nyugodt sétát tehet az ember.

A Recoleta-negyed híres temetője

5.nap: A Boca negyed

A város talán legérdekesebb részét, a Boca negyedet péntekre hagytuk. Ezt a városrészt a Genovából érkező bevándorlók alapították, és a Caminito, amely egy színes házakból álló kavalkád, a mai napig fennmaradt. A Caminito nagyon vidám hangulatot áraszt, ami részben a rengeteg színnek, részben a nagy nyüzsgésnek köszönhető. Az utcák tele vannak éttermekkel és bárokkal, ahol tangósok szórakoztatják a vendégeket. Maradona jelenléte mindenhol érezhető, van egy fickó, aki rettenetesen hasonlít rá és fényképeszkedik a turistákkal. A Boca negyed másik szimbóluma a Boca Juniors stadionja, amely vélhetően Dél-Amerika leghíresebb csapatának ad otthont. Kár, hogy a dél-amerikai klubfoci engem körülbelül annyira hoz lázba, mint a női gyepblabda, úgyhogy nagy érzelmeket nem váltott ki belőlem. A Caminito negyedet épp csak elhagyva egyébként már lehet látni azt, amit korábban is tudtunk, a Boca negyed a város legszegényebb negyede, és a turisták által látogatott néhány utcát kivéve jobb, ha nem járkál ott az ember, különösen nem az esti órákban.

A Caminito ezer színe a Boca-negyedben

A Boca után ismét a belváros felé vettük az irányt, sétáltunk ismét az Avenida 9 de Julión, megnéztük a “Teatro Colónt”, bár csak kívülről, majd megváltottuk a jegyünket a hétfői kompra Uruguay felé. A séta után pedig beültünk a Café Tortoniba, amely a város leghíresebb, több mint 150 éves kávézója, és egy „chocolate con churros” (forró csoki „churosszal”) mellett gyönyörködtünk a kávézóban és élveztük annak hangulatát.

Egy legendás kávézó a Café Tortoni

6.nap: Kirándulás a pampákra, San Antonio de Areco

Már jó ideje szerettünk volna legalább egy napot eltölteni a pampákon, és egy kicsit legalább beleszagolni abba a légkörbe, ami a “gauchóhoz”, ezekhez a pampákon élő legendás figurákhoz kötődik. Mivel már szombatot írtunk, így Estela is velünk tarthatott, míg hétközben csak a vacsora idején találkoztunk. Buszra szálltunk, amely a fővárostól úgy 100 km-re lévő San Antonio de Arecóba vitt minket, egy kis faluba a közeli pampákon. Egy nyugodt kis falut találtunk, amelynek viszonylag nagy főtere jelenti a társadalmi élet központját. Rachelének külön örömöt okozott, hogy a város temploma pádovai Szent Antal nevét viseli. Délben az egyik helyi étteremben végre kipróbáltuk az “asador”-on sütött húst, aminek lényege, hogy a húst egy bothoz kötve a tűz mellé rakják, és így a saját, megolvadó zsírjában sül meg.

San Antonio de Areco, egy gaucho város

Már régen szerettünk volna egy “estanciát” is megtekinteni, ami gyakorlatilag a “ranch” dél-amerikai változata, ahol gazdag családok a nagy birtokukon lovakat, teheneket tartanak. Ezek a farmok manapság részben turista látványosságként működnek, ahol elég drágán szállást kaphatunk, és közben a farmokon zajló életbe is bele lehet kóstolni. A helyi turista információ nem igazán volt a segítségünkre, és azt úgy általában megállapítottuk már, hogy ez nem tartozik a dél-amerikai országok specialitása közé. Általában az ilyen információs irodákban csak a közvetlen környezettel kapcsolatban tudnak segítséget nyújtani, míg sokszor a szomszéd faluval kapcsolatos kérdést is az “erről ott kell érdeklődni” válasszal hárítják el. Itt ráadásul teljesen félrevezettek minket, és először olyan “estanciához” mentünk, ami csak a nevében volt az és valójában egy hotel volt. Ott kiderült, hogy a falu közvetlen közelében meglátogathatunk egy valódi estanciát, ahol sétálhattunk a hatalmas kertben, megnéztük a lovakat és a lámákat, illetve megtekinthettünk egy típikus gaucho házat, amelyhez egy sárból készült kemence is tartozott. A folyóparton ittunk egy matét, majd szerencsésen összefutottunk két gauchóval (apa és fia), akik a típikus gaucho öltözetben sütötték a húst az egyik étterem számára. Egy bő félórát beszélgettünk velük, és kicsit így beletekinthettünk a gauchók életébe. Azt is megtudhattuk, hogy ezt az elsőre a betyárokéhoz hasonlító öltözetet minden nap hordják, és nem a turisták kedvéért. Az állomásra menet belebotlottunk egy nagyon autentikusnak tűnő bárba, ahol egy öreg gaucho is ott iszogatott a bárpultnál, be is tértünk egy italra (fernet kólával, típikus argentín ital) és ezzel búcsúztunk San Antonio de Arecótól.

Gauchok San Antonio de Arechoban

7.nap: Kirándulás Tigrébe majd búcsúséta Buenos Airesben

Reggel vonatra szálltunk és egy fél óra után Tigrébe érkeztünk, amely a buenos airesiek egyik kedvenc hétvégi helye. Tigre egyfajta víziváros, számos folyó szeli át, és sokan tesznek itt rövidebb hajókirándulást. Rengeteg evezősklub is található itt, és a folyókon egymást érik az evezősök. Az idő elég felhős volt, és így elég szürke volt minden, valószínűleg ezért is nem fogott meg minket ez a hely. Tigréből visszatérve ellátogattunk Buenos Aires egyik negyedébe, ahol vasárnapokként egy helyi vásárt szoktak tartani utcai árusokkal, sajnos ezen a héten pont nem volt. Találtunk így is egy nagyon jópofa helyi bárt, ahol remekül szórakoztunk a helyi gauchókon, akik táncra perdültek a délután közepén.

Néptáncra kelt gauchok a Matadero-negyedben

Este egy utolsó sétát tettünk a belvárosban, ellátogattunk Puerto Maderóba (Buenos Aires legmodernebb negyedébe), ahol annak idején, közel két hónapja, az első dél-amerikai napunkon jártunk. Ezzel búcsúztunk a várostól, nagyon hálásak vagyunk Estelának, aki egy teljes héten keresztül elviselt minket, reméljük valamikor majd viszonozhatjuk a vendégszeretetét.

A Casa Rosada, ahol Evita kiállt szónokolni