Késő este érkeztünk Cafayatéba, ahol szerencsére már tudtuk hogy melyik hostelbe készülünk menni, amely ráadásul a buszállomástól alig két saroknyira található. Hulla fáradtak voltunk az előző két éjszakától, amikor nem aludtunk túl sokat, úgyhogy hamar az ágyban kötöttünk ki.

Alejandróval, egy argentín sráccal reggeliztünk együtt, aki elmesélte nekünk, hogy egy helyi idegenvezetővel járta be a „Quebrada de las Conchast”, és a szokásos szervezett kirándulástól eltérően egy sokkal személyesebb hangulatú túra volt. Elkísértük a buszpályaudvarra, ahol megismerkedtünk Leóval. Leo, aki Gábort külsőre Roger Watersre emlékeztette, egy nagyon érdekes valaki, hosszú évtizedeket töltött Kanadában, több, mint négy éven keresztül utazott a világban, majd alig egy éve tért vissza Argentínába. Ápolóként dolgozott illetve szobrászművészként, jelenleg pedig idegenvezető. Először elvitt minket egy körre a kisvárosban, Cafayate szintén híres a borairól, számos helyen lehet bort kóstolni. Ebédre az argentín tartózkodásunk talán legfinomabb empanadasát próbálhattuk ki, majd délután Leo dzsippjébe ültünk egy középkorú buenos airesi pár társaságaban. A Quebrada de las Conchasban, először az Anfiteátrumot látogattuk meg, amelynek hatalmas sziklafalai nagyon különleges akusztikát biztosítanak, innen ered a neve is. Itt is található egy Garganta del Diablo, vagyis egy, a folyó által kivájt mély sziklahasadék, amelyhez egy kisebb sziklamászás révén juthattunk el. A következő megállónál már valóban elállt a lélegzetünk, a Tres Cruces (három kereszt) kilátóból remek rálátásunk volt a völgyre, az annak mélyén folyó patakra, amely az esős évszakban bővízű folyóvá duzzad és a környező hegyekre. Leóval közben remek beszélgetést folytathattunk, amiből egyrészt sokat tanulhattunk, másrészt rengeteget nevettünk.

A Quebrada de las Conchas

A leghosszabb időre egy Yesara nevű helyen álltunk meg az autóval. Itt egy bő másfél óra erejére bevetettük magunkat a sziklás képződmények közé.

Yesara hihetetlen sziklafala, Quebrada de las Conchas

Korábban már sok szépet hallottunk erről a helyről, de a valóság ezt is messze felülmúlta. Ennyi különböző színű sziklát sehol nem láttunk még, és a hely hangulata tényleg olyan volt, mintha az ember valami mesében lenne. Igazából nehéz felfogni, hogy viszonylag kis helyen hogyan képződött ennyi különböző színű kőzet. Kétely sincs, az egész eddigi utazásunk egyik legszebb helyén jártunk itt.

Színes sziklafalak, Quebrada de las Conchas

Meseszerű színvilág, Quebrada de las Conchas

Leo közben sok mindent mesélt nekünk, és azt is megmutatta hogyan ismerhető fel az a kő, amelynek belsejében piritet találhatunk. Nem éppen a legjobb pillanatban lemerült az aksi a fényképezőgépben, úgyhogy futásban kellett visszamenni az autóhoz a tartalék aksiért.

Mintha egy torta lenne, Quebrada de las Conchas

Az úton visszafelé, megálltunk egy Castillos nevű helyen, ahol a szikla formája tényleg olyan mintha egy vár lenne, ahogy a neve is mutatja.

Los Castillos vörös sziklafalai, Quebrada de las Conchas

Az utolsó megállót már naplemente után tettük, felmásztunk egy magas sziklára, ahonnan láthattuk, ahogy a völgy és a színes sziklák elterülnek a lábunk előtt. A színek sokkal intenzívebbé váltak, tíz percig csak áltunk ott és bámultunk. Nagyon hálásak vagyunk Leónak, hogy elvitt minket ezekre a helyekre, egy fantasztikus délután volt. Cafayate egy újabb hely, ahová remélhetőleg egyszer visszajöhetünk, és remélhetőleg Leóval is újra találkozunk majd!

A naplemente színei, a Quebrada de las Conchas

Naplemente közben, Quebrada de las Conchas

Naplemente után, Los Médanos, Quebrada de las Conchas

Este vettünk egy nagy darab húst, hogy megsüssük a hostelben, némi zöldségkörettel, szokás szerint az argentín húsban nem csalódtunk! Hamar lefeküdtünk, mivel reggel nagyon korán kellett kelnünk. Hajnali ötkor már talpon voltunk, hogy buszra szálljunk Tafí del Valle felé. Tafí egy nagyon helyes kis falu egy hosszan elterülő völgyben. Sétáltunk egyet a falu utcáin, majd felmásztunk az egyik közeli hegyre, ahol egy kereszt található és remek a kilátás a falura, a völgyre illetve egy közeli tóra. Délben kipróbáltuk a locrót, amely egy kukoricából készült típikus helyi étel, majd délután folytattuk az utunkat Tucumán felé. A mikrobuszban jót beszélgettük Fabianával, aki TV-producerként dolgozik Buenos Airesben, és kaptunk tőle néhány tippet az Ischigualasto Nemzeti Parkkal kapcsolatban, amely a következő állomásunk lesz. Tucumánba érve a sofőr volt olyan kedves, hogy elvitt minket egy rövid körre, hogy megmutassa nekünk a várost, majd a buszpályaudvaron hagyott minket. Újabb, remélhetőleg egy jó időre az utolsó, éjszakai busz következik San Juan felé!