Folytattuk utunkat dél felé és a főváros előtt megálltunk Vang Viengben. Ez a kisváros Laosz talán legkétesebb megítélésű helye, amely gyönyörű környezetben fekszik, ellenben a hely hangulata nem igazán a mi világunk. Egy folyóparton fekvő kisvárosról van szó, ahol az évek során szokássá vált, hogy a turisták egy hatalmas gumikerékbe ülve ereszkednek le a folyón. Ez a „tubing” nevű szórakozási forma nagyon népszerűvé vált elsősorban az amerikai és ausztrál fiatalok körében, a város tele van az ő igényeiket kielégítő bárokkal és éttermekkel, ahol mindenhol a Friends vagy valami sportközvetítés megy a TV-ben. Ausztrál barátaink azonban a „tubingot” természetesen minél részegebben próbálták csinálni, és az elmúlt években több tíz halottja volt a dolognak, ami után a laoszi kormány gyakorlatilag betiltotta a dolgot. Mi a környéket szerettük volna bejárni motorral, de Rachele az első este elrontotta a gyomrát. Bár nem volt semmi komoly, két napig nem volt jó erőben, és mire jobban lett, inkább úgy döntöttünk tovább állunk innen.

Néhány óra alatt Vientianeba, a laoszi fővárosba értünk. Laoszban itt először találkoztunk rendes boltokkal, bevásárló központtal, olyan dolgokkal, amik a fővároson kívül nem léteznek. A három nap alatt, amit itt töltöttünk, nagyon kellemes benyomást szereztünk erről a városról. Bár sokkal több modern dolog található itt, ennek ellenére egy fővároshoz képest nagyon lassú minden és alapjában véve egy nagyon nyugodt városról van szó.

A délutánt, amikor Vientianeba érkeztünk, Dáviddal, egy nagyon jófej magyar sráccal töltöttük, aki San Francisco után most már évek óta Bangkokban él. Remekül eltelt a délután sörözéssel, a Mekong partján lévő éjszakai piacon való sétálással, az utcán való sültcsirke evéssel, majd a hostel teraszán való beszélgetéssel.

A másnapot a város bejárásával töltöttük, a főbb látnivaló mellett a centrumtól kicsit kintebb található kambodzsai nagykövetséget is útba kellett ejtenünk, ahol délutánra elkészült a vízumunk. Meglátogattuk a nemzeti szimbólumnak számító Pra That Luangot, ahová pont ebédidőben érkeztünk, amikor zárva volt, így a környéken ebédeltünk, egy nagyon kedves néni étkezdéjében.

Megálltunk a Patuxainál, amely egy diadalív laoszi módra, majd meglátogattuk a Talat Sao bevásárló központot és néhány templomot. Az észak-laoszi hűvös idő után itt ismét valódi kánikulában volt részünk, egész nap az árnyékot kerestük, miközben lejártuk a lábunkat. Este egy jó kis laoszi masszázs enyhítette a fájdalmakat, majd sült oldalas amit az egyik utcai étkezdében fogyasztottunk el, isteni finom volt!

A következő napot a Vientianetól kb. 20 kilométerre található Buddha Parknak szenteltük. Ebben a parkban egy csomó kisebb-nagyobb szobor található, amelyek Buddhát és más vallásos figurákat ábrázolnak. Kiemelkedik egy hatalmas fekvő Buddha-szobor, amely nem éppen a legtipikusabb Buddha-ábrázolás, illetve egy hatalmas gömbalakú szobor, amelynek tetejére a belül található lépcsőkön fel lehet mászni és ahonnan rátekinthetünk az egész parkra. A parkban összeismerkedtünk Belénnel és José Luisszal, akik remek tanácsokat adtak nekünk elsősorban Dél-Thaifölddel kapcsolatban.

Jól éreztük magunkat Vientiane-ben, egy speciális keverékét találtuk itt a laoszi, lassan mozgó és a kicsit modernebb világnak.