Miután egy egész napot eltöltöttünk Angkor Wat templomai között, a rá következő napon biciklit béreltünk, hogy meglátogassuk a Roluos templomcsoportot. Ide is érvényes az Angkor Watban megváltott jegy, bár ezek a templomok Siem Reaptől távolabb helyezkednek el.

Reggel felültünk a biciklire, hogy megkezdjük a 15 kilométeres utat, amely egy elég forgalmas főúton vezetett a templomok felé. Nagyon meleg volt, árnyék sehol, a kamionok és motorok felváltva dudáltak, úgyhogy az első pár kilométer örökkévalóságnak tűnt. Aztán, amikor eltávolodtunk egy kicsit a várostól, csendesebbé vált az országút zaja, majd amikor lekanyarodtunk a templomokhoz vezető bekötőútra, itt tényleg szinte nem volt senki rajtunk kívül. A Roluos templomok a khmer korszak legrégebbi templomai a IX. századból.. A két legfontosabb megmaradt templom a Bakong Lolei és Preah Ko, amelyek sokkal egyszerűbbek, mint Angkor Wat templomai és nagyrészt téglából épültek.

A templomok meglátogatása után egy darabig a főúttal párhuzamos földúton haladtunk vissza Siem Reap irányába. Ez az út kisebb falvak, rizsföldek között haladt el, ahol mindenki messziről üdvözölt minket, beleértve a felnőtteket is, általában hatalmas mosollyal. Tényleg nagyon magával ragadott minket a kambodzsai emberek kedvessége. Megálltunk egy kis ház előtt, ahol egy csoport kisgyerek szaladt ki elénk az útra, mindannyian nagy „helló” kiáltásokkal. Kambodzsában mindenki ismeri a „hello” és „bye-bye” köszönést. Annyira aranyosak voltak a gyerekek, hogy egy jó darabig elidőztünk velük, miközben mindegyikük karjára kötöttünk egyet az általunk készített karkötőkből. A mosoly, amit az ajándék váltott ki a gyerekek arcán, biztosan sokáig az emlékezetünkben marad majd.

Korábban olvastunk arról, hogy a közelben több árvaház is található és szerettünk volna mindenképpen egyet meglátogatni. Végül a PACDOC Orphanage in Cambodia nevű árvaház kapuját léptük át, ahol a gyerekek nagy-nagy szeretettel fogadtak minket. Volt köztük két húszéves srác, de a többségük 7-8-éves korú volt. Megmutatták nekünk a szobát, ahol alszanak, az iskolát, a kertet és meséltek nekünk arról, hogy miként is zajlik itt az életük. Mivel minden nap van angolórájuk, így még a legkisebbekkel is tudtunk valamit kommunikálni, míg a nagyobbak egészen jól tudtak angolul. Nagyon megfogott minket az egyszerűség, amivel élik itt a hétköznapokat. Elmagyaráztak nekünk egy játékot, amit játszani szoktak, és aminek győztese egy gyümölcsöt nyer. A lelkesedés, amivel erről a díjként nyert gyümölcsről beszéltek, tényleg megható volt.

Ahogy a fotón látszik, a srácok ráadásul remek ízléssel rendelkeznek a foci terén, kettőjükön is Liverpool-mez volt. Gábor nem hagyhatta ki az alkalmat, hogy focizzon egy jót a srácokkal, és persze remekül szórakozott annak ellenére, hogy a nyelvét lógatta időnként ebben az iszonyú melegben.

Miután egy kisebb ajándékot hagytunk a gyerekeknek, csináltunk egy közös csoportfotót, majd minden jót kívánva búcsút vettünk tőlük. Egy nagyon emlékezetes délután volt ezek között a gyerekek között, ahol kicsi, nagy, mindenannyian egyformának tűntek, akik szeretik egymást és vigyáznak egymásra. Egyszer visszatérünk majd ide hosszabb időre is!

Ha valaki szeretne önkéntesként dolgozni az árvaházban vagy egyszerűen csak segíteni, ezen a honlapon keresztül minden információt megtaláltok: www.pacdoccambodia.org