Esquelből két és fél órás buszút után érkeztünk El Bolsónba. Folytattuk útunkat a 40-es úton, bár ez a része az útnak már végig aszfalt, úgyhogy a korábbiakhoz hasonló rázós élményekben már nem volt részünk. El Bolsón egy kisváros a hegyek között, amely elsősorban arról ismert, hogy a hippik kedvenc helye, akik szabadon élnek a kis házikójukban és árulják a kézműves termékeiket a vásárban. Tényleg nagyon nyugalmas légkört találtunk itt, láttunk embereket, akik a kis kemping gázukkal a főtéren főzögették az ebédjüket. El Bolsón klímája kedvez a zöldség- és gyümölcstermesztésnek, és rengeteg kis boltban lehet biozöldésget és gyümölcsöt venni.

Amikor megérkeztünk éppen eléggé esett, úgyhogy rögtön a turista információ felé vettük az utunkat, ahol megkérdeztük hol találjuk azokat a szálláshelyeket, amelyeket előre kinéztünk. Végül a Hospedaje Salinas nevű kis vendégháznál maradtunk, ahol egy idős néni adott ki kétágyás szobákat elég olcsón. A kedves, kicsit süket néni (ha Apa vagy Miki velem lett volna, biztos emlegettem volna az Indul a bakterház egyik mondatát..) rengeteg történettel szórakoztatott minket a családjával, a helyi tradiciókkal és konyhával kapcsolatban. Reggelente a teraszon reggeliztünk, és remekül elszórakoztunk a két macskán (egy pici és az anyukája), melyek minden pillanatban magukra akarták irányítani a figyelmünket.

Mivel ezekben a napokban nem volt nagyon jó idő, és kicsit fáradtak is voltunk már a túrázástól, úgyhogy Apát idézve a fogyasztásra helyeztük a hangsúlyt. A város leghíresebb terméke a nagyon finom házisör, amit csinálnak, úgyhogy ebből jó néhány korsó lecsúszott ezekben a napokban. Végre ettünk egy jobb éteremben egy igazi argentín „bife de chorizót” (ez gyakorlatilag a beef steaknek felel meg), és a helyi kézműves vásár ételt áruló standjainál is gyakran megfordultunk. A helyi argentín finomságokat végigettük: „empanadillas, hamburguesas, choripanes, milanesas”, illetve sok helyen kézzel hámozott és vágott krumplit sütöttek, ami egy élményt jelent azután, hogy Európában szinte mindenhol a fagyasztott változatot sütik ki. Az egyik bárban is eltöltöttünk néhány órát, ahol a pincérek fele katalán volt, akikkel nagy nevetések közepette megtárgyaltuk ki hogyan is került most éppen El Bolsónba..

Friss gyümölcslé El Bolsónban

Az egyetlen rövidebb túra, amit tettünk, annyi volt, hogy felmásztunk a közelben lévő Cerro Amigóra, ahonnan remek kilátás van a kisvárosra, és egyébként a szemközti hegyek is látszottak volna, ha nem lett volna minden felhőben. Erre a kirándulásra Alexszel mentünk, akivel újra összefutottunk a vásárban.

Panoráma El Bolsónról

A vásárban sok jópofa dolgot lehetett volna venni, ha nem egy ilyen hosszú utazáson lennénk (minden nap azon gondolkozunk, hogy mitől is lehetne megszabadulni a hátizsákokból), például voltak olyan füstölő-tartók, amelyek úgy néznek ki, mint egy kicsi régi kályha, amiből a füstölő révén remek illat árad. Végül az egyetlen dolog, amit vettünk az egy mate volt, amiről már korábban beszéltünk. Ebből a pici edényből (amit mi vettünk, az a növény terméséből készült) isszák az argentínok, az azonos nevű, keserű teához hasonló italjukat. Már korábban kedvet kaptunk hozzá, hogy nálunk is legyen egy, hogy néha tudjunk inni.

Típikus hangszerek El Bolsónban

Az utolsó este egy argentín párral beszélgettünk a teraszon, akik értékes információkkal láttak el minket a közeli tóvidékkel kapcsolatban, ők pedig Európa városairól kérdeztek minket, ahová a közeljövőben terveznek egy kisebb körútat. El Bolsónból kevés fotóval, de a szó szoros értelmében jó szájízzel távoztunk. A kövektező megálló: San Carlos de Bariloche.