Az utóbbi néhány blogbejegyzésben sokat írtunk, ebben a mostaniban szerintem jobb lesz, ha hagyjuk a képeket beszélni.

Panoráma fotó Perito Moreno

Két éjszakát töltöttünk El Calafatéban, amely egy kisváros tele turistákkal, gyakorlatilag mindenki azért jön ide, hogy a világ egyik leghíresebb gleccserét, a Perito Morenót lássa. Mi Puerto Natalesből, ötórás buszút után értünk El Calafatéba, mivel ismét át kellett lépnünk a chilei-argentín határt, mindkét oldalon egy-egy órát eltököltek az útlevelek ellenőrzésével. Vicces volt, már másodjára kellett segítséget nyújtanunk a határőröknek, mivel Magyarországot nem találták az adatbázisban. Ennek pedig az az egyszerű oka, hogy egyrészt nem ismerik az országot, amikor meg mondom, hogy „Hungría”, akkor el kezdik keresni az u betűnél, persze a kiejtés alapján lehetne „Ungría” is, mivel a „h”-t a spanyolok ugye nem ejtik…Nem tudom, hogy egy határőrnek mihez kell érteni, ha nem legalább az országokat ismerni a saját nyelvükön. Inkább nem kommentálom a dolgot..A másik dolog, amin hatalmasakat lehet röhögni, az a figyelmeztető szövegek angol nyelvű változata, a legegyszerűbb dolgok is elképesztő mennyiségű hibával vannak kinyomtatva, értelmetlen mondatokkal tele.

El Calafatéban egy, a centrumtól pár percnyire található hostelben szálltunk meg. Vicces volt, mert elvileg azért mentünk ebbe a hostelbe, mert úgy tudtuk, hogy Emiliano, egyik ismerősünk ismerésőnek az ismerőse üzemelteti, de mint kiderült ennyi kapcsolódáson keresztül az információ már lassan terjed, és Emiliano egy hónapja eladta a hostelt. Mivel az új tulajdonosok szimpatikusnak tűntek és az ár is megfelelő volt, ezért maradtuk ebben a hostelben erre a két éjszakára. A hostel tele volt izraeliekkel, akik egy külön világot képeznek a hátizsákos utazók között. A férfiaknak 3, a nőknek 2 év kötelező hadiszolgálat után az állam támogatja anyagilag, hogy kikapcsolódjanak a fiatalok a nehéz évek után. Ezek az izraeli fiatalok elég rossz hírnévnek örvendenek a többi utazó körében, általában nagyobb csoportokban utaznak, iszonyú hangosak, rendkívül sóherek és a nagyobbik részük teljesen elzárkózik attól, hogy a többi népcsoporttal vegyüljön. Ebben a hostelben is volt egy nagyobb csoport, de azt is láttuk, hogy vannak kivételek, a szobatársunk és egy másik izraeli srác is szimpatikusak voltak, megosztottuk egymással az eddigi dél-amerikai kalandjainkat. Az első nap nagyon bennünk volt még az előző pár nap fáradtsága, nem csináltunk sokmindent, azon kívül, hogy lefoglaltuk a jegyeket a másnapi kirándulásra. El Calafate nagyon drága, szerencsére az ismerősök tudtak ajánlani nekünk egy olyan helyet (“Doña Merché” büféje), ahol finom pizzát illetve szendvicsenket ehettünk megfizethető áron.

Másnap szép nyugisan felkeltünk, sétáltunk egyet a városban, majd 1-kor felszálltunk a buszra, ami a Perito Morenóhoz visz. A legtöbb cég csak reggel üzemeltet buszokat, mi inkább délután mentünk, akkor lényegesen kevesebb ember van. A Perito Moreno meglátogatása nem olcsó mulatság (a busz és a belépő a nemzeti parkba együtt több, mint 40 euróba kerül), de kihagyhatatlan élmény. Öt órán keresztül járkáltunk fel s alá, minden szögből megnéztük, képtelenség betelni vele. Egy olyan természeti csoda ez, ami előtt állva az ember érzi, hogy milyen kicsi is a természet erőihez képest. Olvastuk, hogy korábban amikor nem volt ennyire szigorúan őrzött terület, sokan meghaltak, mert túl közel mentek a gleccserhez. Tényleg beszéljenek a képek inkább.

Jéghegyek a Perito Moreno gleccseren

Felszíni formák a Perito Moreno gleccseren

Úszó jégdarabok a Perito Morenonál

A legelképesztőbb dolog azt látni, amikor hatalmas jégtömegek omlanak le a gleccser széléről. Olyan mintha egy óriási petárda robbanna, utána csobbanás, majd pedig magasra szökő víz, mint egy szökőkútban. Olvastuk, hogy korábban amikor nem volt ennyire szigorúan őrzött terület, sokan meghaltak, mert túl közel mentek a gleccserhez. Mivel egy ritka meleg nap voltunk ott, jó néhány ilyen jégomlást láttunk, némi szerencsével és gyors reflexszel tudtunk csinálni videót, és az alábbi fotósorozatot is szerencsésen elkaptuk. Tényleg transz állapotban és letörölhetetlen mosollyal az arcunkon töltöttünk el ezt öt órát a Perito Morenónál.

Jégomlás sorozatfelvétel a Perito Morenón

Miután visszajöttünk a gleccsertől, találkoztunk Ranával és Tamarával, akik Rachele egy rosariói barátnőjének a barátai. Pár éve költöztek a nagyvárosból vidékre, mindketten kézműveskedésből élnek. Meghívtak minket a házukba vacsorázni, jókat beszélgettünk és nevettünk velük, a srác különösen jópofa volt. A nap ezzel végetért, másnap három óra utazás várt ránk az El Chalténbe.

A Perito Morenonál