Az év utolsó napjait Luang Nam Thában töltöttük, ahol korábban már jártunk átutazóban. Nem éppen a legromantikusabb, sem a legizgalmasabb helyszínről van szó, de amúgy sem vagyunk nagy rajongói a szilveszteri buliknak. Különleges érzés volt az otthonunktól ilyen messze tölteni az év utolsó napját, de karácsonnyal ellentétben, amikor kifejezetten szomorúak voltunk, hogy nem lehettünk otthon, itt inkább csak furcsa volt, hogy nekünk hat órával hamarabb éjfél lett, mint az otthoniaknak.

Szilveszter napján az esőre álló szürke idő ellenére megkockáztattuk, hogy motort bérelünk és körbejárjuk a vidéket. Optimizmusunk beigazolódott, mert végül nem esett egy csepp eső sem.

Először észak felé mentünk, ahol meglátogattunk egy „black thai” falut, ezek a közösségek a nevüket a nők által viselt fekete blúzról kapták. Egy asszony nádból éppen a háza tetejét készítette, közben néhány kisgyerek szaladt oda hozzánk, majd utána elbújtak előlünk a kis viskó mögé, miközben kacagva, kikacsintgattak ránk. Majdnem kellemetlen incidens ért minket, a motorhoz visszatérve ugyanis nem találtuk a slusszkulcsot, mindenhol kerestük és amikor elindultunk vissza a kis úton, szembejött velünk egy kisfiú, aki megtalálta azt. Még szerencse!

Folytattuk az utat egy kisebb vízesés felé, ahol ismét egy kisebb falun mentünk keresztül. Az egyik házban egy nagyon fura ceremóniára gyűltek össze az emberek, igazából nem értettük miről van szó, be meg azért nem mertünk menni. A gyerekek a falu melletti tisztáson egy fura játékot játszottak, kis búgócsigákat pörgettek meg, amelyeket utána a társaknak a hasonló búgócsigájukkal kellett eltalálni, miközben ehhez egy botot használtak segítségül.

Ezek után felhajtottunk az egyik kisebb dombra Luang Nam Tha mellett, amelynek tetején volt egy nagyobb aranyszínű sztúpa. A templom udvarára nem mentünk be, hanem csak a kapuból készítettünk néhány fotót, az ott álló bácsi elég nagy felháborodására, aki belépőt akart velünk fizettetni. Láthatóan itt mindenhol fizetni kell, Thaiföldön csak a legfontosabb műemlékekbe lépéskor szedtek belépőt. Egy másik dombon egy régi sztúpa romjaihoz vezetett fel avég telen hosszú lépcsősör, amely mellett egy, az előzőhoz hasonló, bár kisebb aranyszínű sztúpát emeltek.

Ezen a vidéken a legérdekesebb élmény mindig a kisebb falvak bejárása, most is ezzel folytattuk. Még kora délután volt, de az emberek már elkezdték az újévet ünnepelni, annak ellenére, hogy az ő naptáruk szerint áprilisban kezdődik az újév, de láthatóan a mi évfordulónk jó alkalmat kínál nekik is egy kis ünneplésre. Mindenhol nagy asztaloknál ment az evés-ivás, zenélés és az itt kihagyhatatlan karaoke, amiről mit mondjunk, egyszerűen elképesztően gagyi.

Az egyik kisebb faluban megálltunk egy ház mellett, ahol néhány srác játszotta a „sepak takraw”-t, ami a röplabdának a lábbal játszott változata, és mindez egy bambuszból készült labdával. A világnak ezen a részen ez nemzeti sport, Gábor természetesen nem hagyhatta ki, hogy beszálljon egy kicsit, igazán nagy élmény volt kipróbálni ezt a játékot! Rachele közben hol a játékot nézte, hol a közelben játszó gyerekekkel volt elfoglalva.

Az évet egy igazán királyi vacsorával búcsúztattuk, a helyi éjszakai vásárban. Roston sült kacsa, ragacsos rizs (a rizst itt ilyen formában fogyasztják) és chili szósz volt a menü, a helyi Beerlao sörrel lekísérve. A kacsa eszméletelen finom volt, úgyhogy méltó képpen zártuk ezzel ezt a hihetlen 2012-es évet.

A blogon némi késéssel kívánunk mindenkinek nagyon boldog 2013-at!