Bár Lembongannak megvolt a maga szépsége, a nyugalmas tengerparti pihenésre nem ez a legalkalmasabb sziget, úgyhogy végül úgy döntöttünk, hogy mégis ellátogatunk a Gili-szigetekre. Az utunk így ismét Padangbaiba vezetett. Baliról a Gili-szigetekre két lehetséges módon lehet eljutni, az első gyorshajóval, amely elég drága és ijesztő történeteket hallottunk emberektől, akik nagyon rosszul viselték az utazást ezeken a kis hajókon, a sokszor az egyik pillanatról a másikra megvaduló tengeren. Mi az olcsóbb és biztonságosabb, egyben sokkal hosszabb utat választottuk, amely során először a helyi kompra kellett szállnunk, amely átvisz Lembar kikötőjébe Lombok-szigetén, majd onnan el kell jutni Bangsalba, ahonnan kis hajók visznek az általad választott Gili-szigetre. Mivel délután indultunk Baliról, ezért egy éjszakát a Lembar és Bangsal között található Sengiggiben kellett megszállnunk. Padangbaiban szétnéztünk az ügynökségeken, amelyeknél egyben meg lehet váltani az utazáshoz szükséges jegyeket. Hála annak, hogy a turistaszezon már véget ért, elég hamar sikerült is lealkudnunk az árat, és miután meggyőztek minket arról, hogy a lembari kikötőben várnak majd ránk az ügynökségtől, délután fél 4-kor (alig kétórás késéssel) el is indultunk a komppal. Rajtunk kívül csak helyiek voltak a hajón, és az ötórás kompút sosem akart véget érni, de este nyolc után, amikor megérkeztünk, ott vártak ránk a kikötőben. Egyikőjük üdvözölt minket, a másik megnézte a jegyünket, a helyi főnök beültetett minket a minibuszba egy srác és a sofőr társaságában. Öten végezték egy ember munkáját, eléggé típikus dolog itt. Este tíz körül végül Senggigiben voltunk.

Másnap reggel az ígért időben jött értünk a minibusz és elvitt minket a bangsali kikötőbe. Innen némi várakozás után indult a hajónk a Gili Meno-szigetre. A Gili-szigetek hárman vannak: Gili Air, Gili Trawangan (ez a helyi party-sziget) és Gili Meno, amelyet a nászutasok szigetének hívnak, a nyugalmas hangulata miatt. Mi elsősorban nyugalmas pihenésre vágytunk, ezért a Gili Meno-sziget nekünk volt kitalálva. A hajón összehaverkodtunk egy német párral, akikkel néhányszor együtt vacsoráztunk ezekben a napokban. A szigeten nincsenek motorizált járművek, ezért nagy a csend, amit időnként megszakít a generátorok zaja, amikor éppen elmegy az áram. A szigetet egy óra alatt körbe lehet járni, ha valakinek éppen ehhez van kedve. Mi elég hamar találtunk itt is egy nagyon klassz szállást, ahol internet ugyan nem volt (ez nem nagyon van a szigeten, és ahol van ott is lassú), de tökéletes hely volt arra, hogy igazán pihenni tudjunk.

Ez alatt az öt nap alatt az életünk valóban a pihenésre korlátozódott, amire az utóbbi hónapok mozgalmas, sok kilométert magába foglaló utazásai után, tényleg vágytunk. Reggel későn keltünk, szinte minden nap mentünk úszkálni a búvárszemüveggel, kifeküdtünk a fák árnyékába a tengerparton vagy éppen élveztük a helyi konyha ízeit a tengerparti kis éttermekben, valóban nehéz napok voltak!!

Az olcsó, helyi éttermek nagy részéhez kis páholyok tartoztak, amelyek közvetlen a parton álltak, ahol az ember párnák között fetrengve ehetett, mint a rómaiak annak idején, miközben a tenger kékjét bámulta. Amikor a sziget közelében található korallzátonyon akartunk úszni a színes trópusi halak között, akkor a sziget nyugati partjára mentünk, amikor pedig a sziget közelében élő teknősökkel akartunk találkozni, akkor a keleti oldalon csobbantunk a vízbe.

A teknősök egyébként rendkívül barátságosak, közvetlen közelükben úszhat az ember, akár kicsit beléjük is kapakszkodhat, nagyon megszokhatták már az emberek közelségét, very friendly!!!


Az éttermek esténként a frissen fogott halatt kirakták egy asztalra, ahonnan az ember a kedve szerint választhatott, melyiket szeretné, ha elkészítenék neki. Az indonéz konyha klasszikus ételei egyébként nagyon ízlenek nekünk, próbálunk persze mindig újabb dolgokat, főleg az utcai árusoknál, kipróbálni. A leggyakrabban fogyasztott ételek a következőek: Nasi Goreng (sült rizs zöldséggel és tojással), Mie Goreng (sült tészta zöldségekkel és tojással, esetleg csirkével), Bakso (tésztaleves húsgombóccal), Sate Ayam (pálcikára szúrt csirkedarabok, mogyorós szósszal) és Mie Ayam (tésztaleves csirkével és szójaszósszal). Az ételek így a leírás alapján nem ígérnek sokat, de a speciális, sokszoros csípős fűszerezés révén (elég sok fokhagymát is használnak) általában nagyon ízletesek.

Ez az öt rendkívül stresszes, nehéz nap sajnos véget ért, holnap már Java-szigetére utazunk, hosszú út vár ránk!