Délután négy előtt már a kikötőben voltunk, bár csak hatkor indult elvileg a hajónk. Beálltunk a sorba, majd amikor a sor elejére értünk, kiderült, hogy először egy asztalhoz kell odamennünk, hogy a jegyünket egy karkötőre cseréljék. Mire mindez megtörtént, a beszállást idegenlesen leállították, így csak hatkor szállhattunk fel a hajóra, amely a pátoszos Liberty Star névre hallgatott. A kabinunk még a fotók alapján elképzeltnél is lényegesen kisebb volt, a nagy hátizsákoknak alig volt helye, volt viszont saját fürdőszobánk és légkondi, aminek igen örültünk. Elvileg hatkor kellett volna indulnunk, de még ekkor kezdték felrakodni egy csomó teherautó tartalmát. Mikor már azt hittünk végeztek, mindig jött egy újabb, azt hittük, sosem indulunk el. Végül az előre beharangozotthoz képest alig háromórás késéssel útnak indultunk ezen a hihetetlen széles folyón, és fokozatosan a hátunk mögött hagytuk a város fényeit. Az éjszaka nyugodtan telt, a hajó mozgását nem nagyon éreztük.

Függőágy-erdő az amazonasi hajó fedélzetén

Másnap végre nappal is körültekinthettünk a hajóról. Az út nagy része elég monotonul telik a látvány szempontjából, habár mivel a sodrásiránnyal ellentétesen haladtunk, ilyenkor a hajó sokszor elég közel megy a parthoz. Időnként láthattuk közelről is a végtelen amazonasi esőerdőt, papagájokat vagy egyéb madarakat. Sokszor láthattunk kisebb-nagyobb csoportban házakat a parton, és gyakran elhaladtunk teljesen elöntött házak mellett is, amelyeket az esős évszakban nem lak senki.

Házak az Amazonas-folyó mentén

Elárasztott házak az Amazonas-folyó mentén

Egy család az Amazonas-folyó mentén

Ami elsőre eléggé nagy hatással volt ránk, hogy sokszor, amikor egy-egy házhoz értünk, gyerekek eveztek mellénk a kis hajójukkal, várván, hogy valaki ledob nekik egy kisebb-nagyobb csomagot.

Gyerekek a kenuban az Amazonas-folyón

Néhány nagyobb településnél meg is álltunk egy-két órára, ilyenkor a fő attrakciót a kikötőben váró árusok jelentették, akik sokszor a hajó falán másztak fel és próbálták eladni a kenyeret vagy éppen gyümölcsöt, irtózatos ordibálás közepette.

Kenyér- és gyümölcsárusok az Amazonas-folyón

Időnként útközben is kisebb hajók hozzákapcsolódtak a miénkhez és elsősorban gyümölcsöt árultak az utasoknak. Az egyik reggel egy csoport rózsaszín delfin úszott a közelünkbe és az ő látványukat élveztük.

Ezeket leszámítva a hosszú út nagy része pihenéssel, blogírással, fényképek rendezésével, filmnézéssel és előssorban az újonnan szerzett ismerősökkel való bandázással telt. Szerencsére nagyon jó kis társaságot találtunk magunknak, Eyke, a korábban már említett német srác, Lili, egy Németországban élő magyar lány és Ori, egy nagyon jópofa izraeli srác alkotta a csapatot, akikkel az út nagy részét együtt söröztük, beszélgettük vagy éppen kártyáztuk. Ori tanított nekünk egy játékot, amit a hadseregben játszanak, amivel remekül szórakoztunk. Ezen kívül mindenki szeretett fotózni, úgyhogy a naplementéket, az érdekesebb dolgokat sokszor együtt fotóztuk. A kabinszomszédunk egy skót pár volt, akik szintén viccesek voltak, a srác eléggé megtestesítette a tipikus brit példáját, aki az általa meglátogatott országokat a sör és a pubok alapján értékeli. Ilyen jó társaságban az idő is gyorsabban telt, végül nem volt nagyon időnk unatkozni. Mindez annak ellenére, hogy a folyó gyors sodrása miatt a hajó a két és fél nap alatt egy teljes napnyi késést szedett össze.

Barátokkal Amazonas-folyón

Ez volt a dolog napos oldala, magáról a hajóról és annak személyzetéről sok jót nem tuduk el mondani. Egyrészt az étteremben és a bárban minősíthetetlen stílusban szolgálták ki az embereket, állandó pofavágások kíséretében, másrészt például ha valaki öt perccel később érkezett a reggelire, akkor még a kávét is megtagadták tőle. Mi csak az első ebédet késtük le tíz perccel, mivel az ebéd ideje 10h30 és 13h00 között volt. Most őszintén ki az az állat, aki fél 11-kor ebédel? Az ételmérésnél elég felháborítóan kettős mércét alkalmaztak a brazilokkal és a külföldiekkel, ezt az elég gusztustalan gyakorlatot egyébként már máshol is láttunk. Ha valaki bármilyen információt szeretett volna kérni, akkor egyrészt nem tudtak sosem normálisan válaszolni, másrészt az érkezésünk idejét még csak körülbelülre sem tudták megmondani még az utolsó délután sem, és arra is három különböző embernek négy különböző dolgot mondtak, hogy a santarémi kikötőben mennyi időt várakozik majd a hajó mielőtt tovább folytatja útját Manaosba. Ez utóbbi miatt mindenki elég rosszul aludt az utolsó éjszaka, nem lett volna jó arra ébredni, hogy a hajó már Manaos felé tart.

Végül hajnali háromkor kopogtak az ajtónkon, hogy megérkeztünk, de ha akarunk, reggelig maradhatunk a kabinunkban. Reggel 7-kor mindenki összeszedte a cuccát, és egy santarémi kávézóban még utoljára együtt reggeliztünk a csapattal, majd elbúcsúztunk egymástól. Miránk egy kétnapos kirándulás vár az őserdőben!