Bő egy hónap után, amely alatt volt időnk egy kicsit regenerálódni, illetve együtt lenni családjainkkal és barátainkkal, ismét magunkra vettük a hátizsákot, majd a barcelonai reptéren újra búcsút intettünk Európának a következő néhány hónapra. Dohában, a katari fővárosban szálltunk át, majd Bangkokban landoltunk, ahol folytattuk délkelet-ázsiai kalandjainkat, amelyet nemrég félbehagytunk. Ez alkalommal csak egy odaszóló repülőjegyet vettünk, mivel azt szeretnénk, hogy a következő hónapokban a lehető legszabadabban változtathassunk az eredetileg kigondolt útiterven.

Már a megérkezés nagyon kellemes érzéssel töltött el minket, az utolsó, elég hideg barcelonai napok után, remek volt a téli ruhát rövidnadrágra és polóra cserélni. Bangkokban nem töltöttünk sok időt, mivel majd szeretnénk Myanmarba (régi nevén Burmába) látogatni és az odaszóló vízumot Bangkokban lesz majd a legegyszerűbb kiváltani. A vízumra való várakozás közben pedig eltölthetünk majd néhány napot ebben a kaotikus metropoliszban. Ez alkalommal útunk egyenesen a vasútállomásra vezetett, ahol felszálltunk egy személyvonatra és a Bangkoktól bő három órányira északra található Lobpuri felé vettük az irányt. A vonatoknak három típusa van Thaiföldön: a személyvonat, amely kis túlzással minden fabódénal megáll, a gyorsvonat, amely valamivel kevesebb helyen áll meg, és az expressz, amely csak a fontosabb helyeken áll meg. Az expressz ára, főleg ha az ember csak rövidebb útra veszi őket igénybe, 20-30-szorosa is lehet a személyvonaténak, úgyhogy nem sokat gondolkodtunk a választáson.

Első megállónk, Lopburi egy kellemes kisváros volt, ahol nagyon kevés turista van (ez Thaiföldön kevés helyről mondható el, Délkelet-Ázsia legnépszerűbb turista célpontjáról van szó), és a majomkolóniát itt nem a sokhol máshol csoportokban fellelhető, egész nap sörös korsóval járkáló amerikai, ausztrál turisták alkotják, hanem egy nagy csomó makákó, amelyek valóban ellepik az egész várost. A hotelben is mindenhol rácsok vannak felszerelve, és feliratok figyelmeztetnek, hogy ne hagyja az ember nyitva az ablakot, mert különben a majmok garantáltan bemásznak és kirabolják. Nem tudjuk egyébként ez valami taktika-e, és a valódi rablásokat így egyszerűen a majmokra lehet kenni, szerencsére a mi cuccunkkal nem történt semmi.

Meg kell jegyeznünk, hogy a jetlag (a hosszú repülőúttal járó időzónaváltás-szindróma) ez alkalommal elég erősen jelentkezett nálunk, mivel barcelonai idő szerint éjjel 1-kor érkeztünk, ami helyi idő szerint reggel 7 volt, így az éjszakát gyakorlatilag átugrottuk. Nem kevés erőfeszítésünkbe került nem elaludni a vonaton és nem elmulasztani esetleg a leszállást. A koradélutáni órákban a legnagyobb kánikulában érkeztünk, úgyhogy nagy örömünkre szolgált, amikor végre találtunk egy kellemes szállást. A késői ebéd után az egész délutánt pihenéssel töltöttük, majd egy rövid séta után hullafáradtan estünk be az ágyba és reggel 10-ig aludtunk.

Lopburiban a kevés turistának hála, az ember kicsit belekóstolhat a valódi thai életérzésbe, a rengeteg utcai árussal (itt láthatóan a helyiek sem nagyon főznek, hanem inkább a kis utcai bódéknál veszik meg a finomságokat). Ezt nem csodáljuk, mivel a változatos ételek nagy része alig kerül 0,5-1 euróba.

Rögtön többször is ettünk pad thait, ami talán a thai konyha legismertebb étele: egy nagyon finom, tésztával, zöldséggel, csirkével vagy rákkal és speciális szószokkal készült étel.

A városban van néhány érdekesebb templomrom, amelyek közül is kiemelkedik a Prang Sam Yot, amelynek szépsége láthatóan a helyi makákókat is megérintette, mert hatalmas hordákban tanyáznak itt és pihennek a templom árnyékában.

Lopburi remek kezdésnek bizonyult a thaiföldi utunkhoz, itt ki tudtuk pihenni a jetlaget, láttunk néhány nagyon klassz műemléket és élvezhettük a thai emberek kedves mosolyát, amellyel ránk néztek mindenhol. Folytatjuk utunkat északnak, a következő állomásunk Sukhotai lesz.