A Vientiane és Pakse közötti utat egy éjszakai buszon tettük meg, amely kívülről Micimackó figurákkal volt lefestve. Életünk legkényelmesebb buszozása volt ez, a buszon ugyanis kétszemélyes ágyakból álló kis boxok voltak, és az ágyakon nagyon kényelmesen lehetett aludni.

Reggel 7 körül Pakséba érve még minden zárva volt, úgyhogy egy kávézó teraszán reggeliztünk, ahol megismerkedtünk Jonathannal, egy szimpatikus osztrák sráccal. Tettünk egy kört és találtunk egy hostelt, ahol egész új motorokat lehetett bérelni, úgyhogy a nagy hátizsákjainkat itt hagytuk és kezdetét vette a háromnapos „roadtrip” a közelben található Bolaven-fennsíkon. Ezen a környéken automata sebváltós motort csak nagyon drágán lehet bérelni, úgyhogy muszáj volt beletanulni a manuális sebváltós változat vezetésébe. Az elején kicsit akadozott a dolog, de hamar belejöttünk.

A Bolaven-fennsík különleges éghajlattal rendelkezik, aminek köszönhetően hatalmas kávéültetvények találhatók itt. Emellett a vidék tele van kisebb-nagyobb vízesésekkel és nyugalmas pihenőhelyekkel. Mi Pakséból a Tad Lo felé vezető utat követtük. Megálltunk Tad Phasuamnál, ahol két vízesést is megtekinthettünk, amelyikből az egyikben a száraz évszakhoz képest rengeteg víz zubogott le, mindez egy nagyon kellemes, erdős környezetben.

Előre haladva mindenhol kávéültetvények szegélyezték utunkat, a kávé szüretelése már lezajlott, a házak udvarát mindenütt a kávébogyók borították, amelyből a később feldolgozásra kerülő kávészemeket szedik ki. Az egyik háznál, ahol megálltunk, megmutatták nekünk hogyan dolgozzák fel ezeket a nyers kávészemeket, amelyek majd később kerülnek pörkölésre, a nyers kávészemeknek semmilyen illata nincsen.

Megálltunk egy kisebb faluban is, ahol a gyerekek nagy „Sabaidee!” kiáltásokkal fogadtak minket, és mivel láthatólag nem sok turista szokott itt megállni, szaladtak egymást figyelmeztetni „Falang” kiáltással, ami a külföldi helyi megnevezése, és pillanatok alatt több mint húsz gyerek állt minket körül. Egymás között tolakodtak, hogy ki legyen a fényképek főszereplője, és az északi falvakkal ellentétben itt a felnőttek is nagyon barátságosan mosolyogtak ránk. Rachele az egyik, feleslegnek nyilvánított pólóját nekiajándékozta az egyik nagyobbacska lánynak, aki a szerény mosolya mögött láthatóan nagyon örült neki. Alig bírtunk elszabadulni ebből a kedves hangulatú faluból, ahol végül a motor mögött szaladtak utánunk a gyerekek, hogy elbúcsúzzanak tőlünk. A laoszi tartózkodásunk egyik legkellemesebb emlékű félórája volt ez.

Miután láttuk a rengeteg kávéültetvényt és azt is hogyan dolgozzák fel a leszüretelt kávét, ideje volt kipróbálnunk azt. Az ültetvények között egy kis földút mellett tábla jelezte, hogy itt bizony friss kávét ihat az ember. Egy nagyon kedves srác, olasz mokka kávéfőzővel készítette a tényleg nagyon finom presszókávét. Emellett a saját maga által termesztett banánnal és mogyoróval is megkínált minket, ez utóbbiból vettünk is magunknak egy csomaggal.

Tad Lóba késő délután érkeztünk, a Mamapap’s vendégházban szálltunk meg, ahol az ágyak a felső szinten egy légtérben helyezkednek el, és azokat egymástól csak a szúnyoghálók és lepedők választották el. Igazi tömegszállásra emlékeztető kinézete volt a helynek, de a tulajdonos, akit mindenki csak mamának szólított, egy nagyon kedves idős hölgy, aki ráadásul nagyon finomakat főz és hatalmas adagokat tesz az ember elé. Vacsorára egy tál csirkés tésztalevessel ketten jól laktunk, ugyanez volt a reggelinél a banános palacsintával. Este Rachele és Jonathan karkötő készítéssel múlatta az időt, miközben egy csapat francia sráctól kaptunk néhány ötletet, aminek szellemében a másnapi útitervet is módosítottuk.

Másnap először Paksong felé vettük az irányt, ahol megálltunk egy ház előtt, ahol éppen egy lagzi zajlott. Mi csak egy pár fotót akartunk csinálni, de a menyasszony édesapja „ellentmondást nem tűrően” invitált be minket az udvarra, úgyhogy percek múlva már az egyik asztalnál ültünk. Étellel-itallal kínáltak minket, úgyhogy itt megebédeltünk, jól besöröztünk, majd whiskeyvel koccintottunk a menyasszonnyal és a vőlegénnyel. Rachele táncolt is egy kicsit a menyasszony apukájával, majd kissé ittasan ültünk újra motorra. Ilyen dolgok történnek az emberrel Laoszban és Délkelet-Ázsiában úgy általában.

Paksongnál lefordultunk a főútról, és egy rövid szakasz után véget ért az aszfaltút, amit felváltott egy nem túl jó minőségű vöröses színű földút. Bár alig volt itt forgalom, időnként egy-egy teherautó jött velünk szembe, amely betemetett minket a vöröses barna porral. Egy helyen eltévedtünk és tíz kilométert feleslegesen tettünk meg, de így is még szürkület előtt érkeztünk Tad Alangba. Itt két nagyon klassz vízesés található, és a vízesések felett egy idős hölgy három kis bungalót ad ki éjszakára, amelyekben épp csak elfér az ember. Este, a másik két bungalóban lévő srácokkal vacsoráztunk, étlap itt nem volt, mindenki ugyanazt a hagymás rántottát kellett hogy egye, ragacsos rizzsel. Éjjel eléggé fáztunk, mert a kis bungalót átjárta a szél, de a romantikus környezet kárpótolt ezért minket, ahogy hallgattuk a vízesés csobogását.

Reggel miután Jonathan és Gábor lemászott a két vízesés közül a nehezebben megközelíthetőhöz is, amely valódi mászásnak bizonyult egyes helyeken, folytattuk az utunkat vissza Paksong felé. Ismét a vörösporos út várt ránk, majd Paksong és Pakse között már aszfaltúton folytattuk az utunkat. Ezen a részen találhatók a régió legismertebb vízesései, mi egy kicsit már telítődtünk velük, úgyhogy csak azt a kettőt látogattuk meg, amelyet a legtöbben ajánlottak. A Tad Yuang tényleg az egyik legszebb vízesés volt, amit láttunk és egész rendesen volt benne víz is. A Tad Champi egy vízesésnek tűnt a sok közül.

Már estére járt mire Pakséba értünk, és hátra volt még a neheze, a szállások nagy része tele volt, úgyhogy egy jó kört tettünk, mire találtunk egy elfogadható árú szobát. Három este nem fürödtünk, úgyhogy a melegvizes zuhany valódi isteni áldás volt, és valami elképesztő koszos, vöröses barna lé folyt le rólunk.

Három rendkívül intenzív nap van a hátunk mögött, a háromnapos motorozás, a gyönyörű táj, a kedves emberek, akikkel találkoztunk, és a mindig mosolygó Jonathan társasága felejthetetlen emlékként marad meg majd bennünk.