Egy hónappal ezelőtt abban a megtisztelő elismerésben volt részünk, hogy két különböző blog szerzői is megemlékeztek rólunk és nekünk ítélték a Liebster-díjat. Ezt a díjat a bloggerek egymás között adják tovább, és a másik elismerése mellett cél az is, hogy a különböző témájú blogok szerzői között kisebb közösségek jöjjenek létre.

Az egyik blog, amely nekünk ítélte ezt a díjat a Viajeros Vagabundos volt, Diana és José fantasztikus blogja, amelyet mióta megismertünk, mi is gyakran olvasunk. A másik jelölést pedig a Blog de un Viajero szerzőjétől, Carlostól, kaptuk, aki egy nagyobb utazásra készül Délkelet-Ázsiában, és akivel remélhetőleg majd mi is találkozunk a következő hónapok során.

A részvételi szabályok a következők:

Írnunk kell 11 dolgot magunkról.
Válaszolnunk kell a minket jelölő blog szerzője által feltett 11 kérdésre (mivel két blog is minket választott, ezért az általunk megválaszolt kérdések egyik részét az egyik, a másik részét a másik blog szerzői tették fel).
Ki kell választanunk 11 blogot (amelynek 200-nál kevesebb követője van a twitteren), amelyet jelölni akarunk.
Fel kell tennünk 11 kérdést az általunk kiválasztott blogok szerzőinek.
Nem jelölhetjük azt a blogot, amely minket jelölt.
Az általunk kiválasztott blogok szerzőit üzenetben értesítjük az odaítélt díjról.

11 dolog rólunk:

1. Egy nemzetközi pár vagyunk, egy olasz lány és egy magyar srác.
2. Barcelonában ismerkedtünk meg és egymás között spanyolul beszélünk.
3. Mindketten nagy rajongói vagyunk a fotózásnak: Rachele inkább az embereket, Gábor inkább a tájakat szereti fényképezni.
4. Ahol csak járunk, imádjuk a helyi konyha ízeit kipróbálni, az utazásaink során célként is tűzzük ki, hogy minél több helyi specialitást megkóstoljunk.
5. Mindketten elég régóta tagjai vagyunk a Couchsurfing hálózatnak, amelyet az egyik legjobb eszköznek tartunk arra, hogy valaki helyiek segítségével ismerje meg a világot.
6. Rachele főként a tengerpartokért rajong, Gábort pedig a hegyek varázsolják el.
7. Bárhol is járunk, a szabadtéri elfoglaltságot jobban kedveljük a múzeumoknál.
8. Amikor fáradtnak érezzük magunkat az utazástól, kikapcsol minket ha megnézünk néhány részt a Mad Men vagy a Modern Family sorozatokból.
9. Gábor szeret focizni, Rachele pedig ha csak teheti, felcsatolja a görkorcsolyát.
10. Az utazás során a célunk az, hogy inkább kevesebb helyen járjunk, de azokat ismerjük meg jól. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy helyen csak egy éjszakát töltünk el.
11. Az utazás egyik legklasszabb részének azt tartjuk, amikor a régen nem látott, a világ másik végén élő barátokat látogatjhatuk meg.

Válasz a 11 nekünk feltett kérdésre:

1. Mi volt az utolsó utazásotok?
Bár régebben is már elég sokat utaztunk, a blogot egy világ körüli utazásra hoztuk létre, amely során bejártuk Dél-Amerikát, majd pedig Új-Zéland és Ausztrália után nemrég Indonéziában töltöttünk el egy hónapot. Egy rövid pihenő után, hamarosan folytatjuk utunkat Délkelet-Ázsiában.

2. Mi volt a blog létrehozásának célja?
Amikor a blogot elkezdtük írni, elsősorban az volt a célunk, hogy naplószerűen összefoglaljuk a velünk történt dolgokat, amit családjaink és barátaink is elolvashatnak (ezért írjuk a blogot három nyelven). Idővel aztán egyre többen kezdték olvasni a blogunkat és léptek velünk kapcsolatba, így az utóbbi időben próbáljuk már egy szélesebb olvasóközönség igényeit is kielégíteni.

3. Hogy választottuk a blog nevét?
Elég sokat elidőztünk ezzel a témával, mivel egy angol nevet akartunk, ami jól is hangzik. Mivel mindketten régóta tagjai vagyunk a Couchsurfing hálózatnak, ez adta a végső az ötletet.

4. Mennyi időt foglalkoztok a bloggal?
Egyre többet. Három nyelven írjuk (magyarul, olaszul és spanyolul), amely mellett a legjobb fotók kiválasztása és publikálása is időigényes. Ezen kívül pedig számos kisebb-nagyobb teendő jár a blog minél jobban naprakész állapotban tartásával. Egyébként pedig élvezzük ezt a feladatot és sokat segít az olvasóktól kapott kedves visszajelzés.

5. Mi az első teendőtök, amikor egy új helyre érkeztek az utazás során?
A szállást csak a legkivételesebb esetben szoktuk előre lefoglalni, mivel szeretjük saját szemünkkel látni a szállást, ahol az éjszakát tölteni fogjuk, ezért ha nem Couchsurfingelünk éppen, akkor az első dolog mindig a szálláskeresés. Általában türelmesen végigjárunk néhány lehetőséget, és a legtöbb esetben alkudni is sikerül a szállás árából.

6. Milyen fényképezőgépet használtok?
Egy Nikon D90-es tükörreflexes kamerával járjuk a világot, amelyhez egy 18-200 mm-es objektív tartozik. Emellett a vízalatti fényképek készítéséhez vettünk egy kisebb Nikon gépet, amelyet akkor is használunk, amikor nincs kedvünk a reflexes gépet magunkkal hurcolni.

7. Miért utaztok?
Mindkettőnk első számúja hobbija az utazás. Nemcsak azért, mert élvezzük, amikor új helyeket, csodás tájakat, érdekes embereket ismerhetünk meg, hanem mert nagyon élvezzük azt a fajta szabadságérzetet, amit az utazás nyújt.

8. Melyik a kedvenc városotok, ahol jártatok és miért?
Ez nehéz kérdés, mivel mindketten sok olyan városban jártunk már, amely valamivel nagyon belopta magát a szívünkbe. A legutóbbi utazásunkról talán Sydneyt választanánk, amely egy nagyon szép fekvésű, multikulturális város, igazán remek hangulattal.

9. Mit választanál: homok és tengerpart vagy hó és hegyek?
Erre a kérdésre biztosan eltérő választ adnánk. Rachele megőrül a homokos tengerpartokért, míg Gábor a magas hegycsúcsok között érzi magát legfelszabadultabbnak. Emellett persze mindketten meg tudjuk találni a szépséget bármelyik tájban.

10. Három étel, ami különösen kedvetekre volt.
Végtelen hosszú listát írhatnánk, azokról az ételekről, amelyekre csak gondolva a nyálunk csordul ki. A legfelejthetetlenebbek talán az argentín, széntűzön sült marha, a perui sült csirke és a kenguru steak voltak.

11. Melyik városban érezted magad legkevésbé biztonságban?
Kétség sem fér hozzá, hogy a brazil nagyvárosok nem tartoznak a világ legbiztonságosabb helyei közé. A nagy szegénységhez sajnos nagyon jelentős bűnözés társul. Salvador de Bahia bizonyos utcáin sétálva például egyáltalán nem jó érzések kerítették az embert hatalmába.

Az általunk kiválasztott blogok a következők:

Voltantsenses3
Inquietos en la red
Travel Photobox
La Vuelta al mundo en 80 semanas
Perdidos en Sudamérica
Disfrutandodelviaje
Berlin en Bicicleta
Batmanes
Il Girovago
Que pena con Usted
Arqueologia de Egipto

Az általunk feltett kérdések a következők:

1. Melyik városban élvezted legjobban az éjszakai életet?
2. Milyen tájjal magad körül szeretnél felébredni, ha választhatnál?
3. Amikor a világot járod, inkább hozzád hasonló utazók vagy a helyi emberek társaságát részesíted előnyben?
4. Tetszene, ha az utazás egyben a munkád is lenne?
5. Ismertél-e meg olyan embereket az útjaid során, akikkel hosszú távú barátság szövődött?
6. Általában bankkártyával veszel fel pénzt a különböző országokban található ATM-ekből vagy pedig dollárt, esetleg eurót viszel magaddal, amit utána beváltasz a helyi valutára?
7. Volt már részed abban, hogy a szállás, ahol az éjszakát töltötted, olyan rossz volt, hogy másnap reggel szinte elmenekültél?
8. Melyik országban találtad legkedvesebbnek az embereket?
9. Azt, hogy gyakorlatilag már mindenhol van hozzáférhető internetkapcsolat, egy abszolút pozitív dolognak tartod vagy pedig úgy érzed ezzel a kaland veszít egy kicsit a romantikájából?
10. Fontonsnak tartod hogy az utazásodról jó fotókat készíts vagy a fotónak csak annyi szerepe van, hogy maradjon emlék az utazásról és a minősége nem érdekel?
11. Amikor egy utazásra készülsz, inkább az útikönyvekre vagy pedig a blogokra támaszkodsz?

Sok szeretettel gratulálunk mindenkinek!