A számtalan lehetőség közül hogy eljussunk Aguas Calientesbe (a faluba, amely a Machu Picchu lábánál található), eredetileg azt akartuk választani, amelyről az interneten olvastunk, és többszöri átszállást foglal magába egyik buszról a másikra (a vonat nagyon drága). Szerencsére Willy segített nekünk egy olyan megoldást találni, amelynek költsége nem sokkal haladta meg az eredetileg tervezett változatét, és nem kellett járművet váltanunk. Reggel indult a mikrobusz tíz másik utassal a “Hidroeléctrica” (egy helyi vízi erőmű) végállomás felé. Ez az útvonal több hegyvonulaton is keresztül halad, az egyik hágó, amin áthaladtunk 4400 méter magasan volt, ami után az út leereszkedik az 1050 méter magasan fekvő Santa María településig, rendesen próbára téve a szervezetünket. Santa María és Santa Teresa között az út egy szörnyű köves úton halad, ahol a baloldalt végig százméteres szakadék tátongott alattunk, a sofőr meg úgy vezetett mintha valami rallyn lenne, úgyhogy „élmény” volt kinézni az ablakon. Santa Teresában megebedéltünk, majd már csak egy rövid szakasz volt hátra Hidroeléctricáig, ahol véget ér az autóút. Innen egy bő kétórás séta várt ránk a vonat sínei mellett Aguas Calientesig, amely elég szórakoztató volt, főleg, hogy a nagyobbik részét már sötétben tettük meg, és mindenki a zseblámpával világította az utat maga előtt. Aguas Calientesben várt ránk Wilhem, aki az idegenvezetőnk volt az itt tartózkodás alatt. Miután elfoglaltuk a szállást, vacsora közben elmagyarázta nekünk a másnapi programot, majd hamar nyugovóra tértünk.

Reggel négykor csörgött az ébresztőóra, majd fél 5-kor már elhagytuk a szállást útban az ellenőrző pont felé, amit hajnali ötkor nyitnak. Innen egy szűk egyórás lépcsőzés várt ránk, ami sokkal kevésbé volt megterhelő, mint ahogy azt sokan korábban lefestették nekünk. Hatkor már fent volt az egész csapat a Machu Picchu bejáratánál, ahol Wilhem már várt ránk, akivel együtt beléptünk a műemlék területére. Rögtön felmentünk az egyik felső teraszra, ahonnan remek rálátás volt az inka városra, és ahonnan a napfelkelte remekül élvezhető. Az időjárással szerencsénk volt, ugyanis a legtöbb nappal ellentétben egyáltalán nem volt felhő réggel az égen. Ahogy a hegy mögül előbújó nap fokozatosan kezdi megvilágítani az inka város romjait, az embert egy leírhatatlan érzés keríti hatalmába, amit szavakkal nehéz átadni, és rágondolva most is libabőrös lesz az ember tőle.

Az első napsugarak a Machu Picchun

Napfelkeltekor a Machu Picchun

A napfelkelte megtekintése után végigjártuk a Machu Picchu legérdekesebb részeit, a bejárati kaputól a legfontosabb templomokig. Miközben a romokat néztük és a hozzájuk kapcsolódó történeteket hallgattuk, mintha valami időutazáson vettünk volna részt ebbe a letűnt korba és annak csodálatos világába. Miután az idegenvezetés végetért, az utunk a Wayna Picchu bejáratához vezetett. Erre a hegyre, amely az összes Machu Picchu fotón a háttérben szerepel, naponta csak négyszáz embert engednek fel két turnusban.

A Wayna Picchu sziklalépcsői

Korábban az első négyszáz érkezőt illette meg a lehetőség, de ezt nemrég megváltoztatták, mostmár előre le kell foglalni és fizetni kell külön érte. Mi Yussunnal, egy török lánnyal együtt másztuk meg a hegyet, ő volt az egyetlen a csapatból, akinek volt még belépője. A hegymászás itt is lépcsőzésből áll, és néha igen csak kaptatni kell illetve láncokba kapaszkodni, de fentről a kilátás mindenért kárpótol!

A Machu Picchu városa a Wayna Picchu-hegy csúcsáról

Miután kigyönyörködtük magunkat, lesétáltunk a hegy másik oldalán található Hold templomához. Ez egy nagyon különleges, sziklába vésett barlangtemplom, ahová csak a holdfény jut be, a nap sugarai sosem, innen ered a neve. Itt egyedül lehettünk, mivel ezt az útvonalat csak kevesen választják, főleg mivel innen ismét emelkedőn keresztül vezet az út vissza a Machu Picchuhoz.

A Holdtemplom bejárata

A Holdtemplomnál, Machu Picchu

Mire visszaértünk, már nagyon kevés turista volt, így a legnagyobb nyugalom közepette járhattuk végig azokat a részeket, amit még nem láttunk vagy újra látni szerettünk volna. Elsétáltunk egy hídhoz is, amit az inkák használtak annó, majd leültünk a fűbe és fentről egy jó darabig élveztük még a hely mágiáját. Záráskor kitessékeltek minket, és a reggeli lépcsőkön lesétáltunk a faluba, ahol gyakorlatilag beestünk az ágyba az egész napos lépcsőzés fáradalmai után.

Machu Picchu naplementekor

Másnap reggel komótosan összeszedelőzködtünk, megreggeliztünk, majd a két nappal azelőtti úton vissza, ismét Hidroeléctrica felé vettük az irányt. Útközben újra találkoztunk Lilivel, a magyar lánnyal, akivel az amazonasi hajóutat töltöttük együtt, nagyon öröm volt őt újra látni! A visszaút Cuscóba bonyolultabbra sikerült, mint azt eredetileg gondoltuk. Mint kiderült, a töketlen szervezés miatt, kevesebb hely volt a mikrobuszban, mint ahány utas volt. Miután kiveszekedtük magunkat a sofőrrel, az ügynökség helyen lévő, maffiózó kinézetű tagjaival, már éppen úgy volt, hogy magunknak kell megtalálni a módját a Cuscóba való visszajutásnak, de szerencsére a sofőr és a többi utas segítőkészsége révén csináltak helyet nekünk, a már teli mikrobuszban. Nem volt éppen a legkényelmesebb utazás, de legalább nem maradtunk ott. Az atrocitások ezzel még nem értek véget, a mikrobusz egyik kereke pár száz méterrel a 4400 méteres átkelő előtt defektet kapott, ráadásul a sofőr nem találta a kerékemelőt. Közel este nyolckor, ezen a magasságon és ebben a hidegben vártuk, hogy elhaladjon egy kocsi, akitől segítséget kérhetünk. Szerencsére a társaság remek volt, így az utazás összes nehezségét könnyebb volt elviselni. Gábor végigdumálta az utat egy szimpatikus katalán sráccal, és megismerkedtünk egy nagyon jófej argentín párral (Seba és Agus), akikről kiderült, hogy autóval vannak és a következő állomás nekik is Arequipa lesz hozzánk hasonlóan. Végül egy bicikliket szállító mikrobusz megállt segíteni nekünk, és így ismét útnak indulhattunk, majd közel háromórás késéssel, hulla fáradtan haza is értünk.

Az utolsó napot Cuscóban pihenéssel töltöttük, ismét húslevest ettünk, sétáltunk egy keveset, vettünk egy pár apróságot, megnéztünk egy néptánc bemutatót, majd este ismét perui csirkét vacsoráztunk. Az útitervet is pontosítottuk Sebával és Agusszal, akik másfél hónapja vannak úton és velük megyünk Arequipába. Willynek nagyon hálásak vagyunk nemcsak a vendégszeretetéért, hanem a rengeteg segítségért is, amit tőle kaptunk!