Hosszú ideje trópusi éghajlatú országokban utazunk, ahol mindig meleg van. Ez igazán a kedvünkre való, főleg Rachele nagyon boldog ettől, de azért Gábort nem igazán zavarta, hogy a malajziai útvonal egyik megállója a Cameron Highlands hegyvidéke volt, az ország egyetlen régiója, ahol hűvös az idő.

Tanah Rata városa, amely a régió turisztikai központja, 1400 méteres tengerszint feletti magasságon található. A vidék mindenütt zöld a sok eső következtében, itt szinte minden nap esik valamennyit az eső. A környék remekül alkalmas a túrázásra is, számos jól kijelölt ösvény vár a kirándulni vágyókra.

A hegyvidék híres a teaültetvényeiről, amelyek mellett számos földieper-ültetvény is található, emellett méhkaptárak, pillangófarmok várják az érdeklődőket. Tanah Ratában rengeteg utazási iroda próbál mindenféle szervezett kirándulást eladni az utazóknak. Az egyetlen, amelyik felkeltette az érdeklődésünket az egy túra lett volna, amely során felkeresnek egy raffléziát, a világ legnagyobb átmérőjű virágját. Aztán megtudtuk, hogy az évnek ez a része egyáltalán nem jó, a virág teljesen össze van esve és egyáltalán nem szép.

A lehetséges túrákról van egy térkép is, amit persze, ahogy szinte sehol Ázsiában, nem adnak ingyen, úgyhogy maradt szokás szerint a térkép lefotózása az egyik utazási irodában. Reggel korán keltünk (az eső általában délután jön), hogy hamar nekivágjunk az 1-es számú ösvénynek. A túra kiindulási pontjához, amely Brinchangban, Tanah Ratától 5 kilométerre található, először el kellett még jutnunk, A tömegközlekedés itt eléggé kiszámíthatlan, úgyhogy a legtöbb turista autóstoppal teszi meg ezt a pár kilométert, ez itt megszokott dolog. Mi is így tettünk, azonban elsőként a helyi busz érkezett és arra szálltunk fel. A stoppolás azonban így sem maradt el, mert a sofőr, mint kiderült, túlvitt minket egy pár kilométerrel a ponton, ahol az ösvény kezdődött, így vissza kellett vitetnünk magunkat odáig.

Végre elértünk a kiindulási ponthoz és elkezdhettük a túrát! Mivel errefelé szinte minden nap esik, az ösvényen a sár dominált. Az út a Gunung Brinchang-hegyre visz fel, amely egy 2000 m-es csúcs. Egy alig két kilométer hosszú túráról van szó, viszont az út végig meredek emelkedő.

Az első másfél kilométer nem volt különösebben nehéz, azonban az utolsó pár száz méter valóban mászásból és sárdagonyázásból állt, úgyhogy fülig sárosan értünk fel a csúcsra, ahonnan felülről tekinthettünk rá az erdőre.

Fent a hegycsúcson találtunk néhány szép pillangót, amelyeket elfényképezgettünk egy darabig.

A lefelé vezető út teaültetvények között halad, ahol hosszabb időt is eltöltöttünk: gyönyörködtünk az ültetvények intenzív zöld színében és élveztük a teanövények illatát.

Amikor láttuk, hogy még mindig elég messze vagyunk a főúttól és az ég kezdett nagyon beborulni, ismét stoppoltunk, ezalkalommal egy maláj pár vitt minket le a főútig. Egy piacnál tettek ki minket, ahol hamarosan elkezdett zuhogni az eső. Még jó, hogy épp csak kiálltunk at út szélére, amikor egy lány felvett minket és elvitt minket egészen Tanah Ratáig. Mázli! Egy finom indiai vacsora (Tanah Rata is tele van olcsó indiai éttermekkel), meleg vizes zuhany (ez sem mindennapi dolog), és jöhetett a megérdemelt pihenés.

Másnap szerettünk volna még egy rövidebb sétát tenni az erdőben Tanah Ratához közel, ezt a napot azonban elmosta az eső, úgyhogy maradt a pihenés és a blogírás mint időtöltés. Ezzel véget is ért számunkra a hűvös idő, ismét az izzasztó meleg vár ránk, ezalkalommal az őserdőben!