A Pyin U Lwinban töltött éjszaka után másnap reggel megkerestük a helyet, ahonnan indulnak a kis, nyitott buszok Mandalayba. A körforgalomhoz érve, ahonnan a buszok indulnak, több irányból megrohamoztak minket és a sofőrök szinte összeverekedtek egymás között a „megtisztelő szerepért” hogy minket vihessenek. Útközben egy helyi fickóval beszélgettünk, aki kis túlzással többet tudott az európai politikáról, mint mi; már többször megállapíthattuk, a burmaiak olvasnak és tájékozódnak a világ dolgairól.

Az utazók, akikkel eddig találkoztunk, nem sok jót mondtak nekünk Mandalayról, nekünk viszont kifejezetten a kedvünkre volt! Az ország második legnagyobb városában az utcák, New Yorkhoz hasonlóan, számmal vannak ellátva, így hamar tájékozódik az ember. Ezzel nagyjából le is tudtuk a nagyvárosra jellemező dolgokat, Mandalay inkább egy nagy, kisze-kusza falura hasonlít. Ahhoz, hogy ilyen jó emlékeket őrizzünk erről a városról, az is kellett, hogy most először a szálláson is nagyon jól éreztük magunkat. A hostelben dolgozó srácok udvariasak és jópofák voltak, és nem éreztünk egyáltalán, hogy lépten-nyomon át akarnak minket verni, mint az sajnos nagyon jellemző a burmai hotelekben. Emellett találtunk néhány olyan helyet, ahová szívesen visszamentünk enni: az egyik utcasarkon a legjobb birka curryt csinálták „csapatival” (az indiai kenyérrel), mintha egy jó birkapörköltet evett volna az ember, míg a szállásunk közelében volt egy klassz fagyizó, ahol mindenféle finom fagylaltkelyheket ehettünk ebben a melegben.

Az első nap sétáltunk egyet a belvárosban, ahol nem kellett sokat mennünk, hogy olyan részre érjünk, aminek egyáltalán nem volt belváros hangulata. Az egyik utca egy nagy piacra hasonlított, ahol gyakorlatilag csak hagymát és fokhagymát lehetett kapni. A szag mellett az marad meg az emlékeztünkben, ahogy láttunk néhány srácot, akik úgy harapták a fokhagymát, mintha alma lenne!! Az esti fagyizás után (amellyel a nőnapot is ünnepeltük) egy nagy szelet görögdinnyét még betömtünk az éjszakai piacon ezzel zártuk ezt a gasztronómiailag remek napot!

Mandalay közelében számos érdekes látnivaló található, az egyik Mingun városa, ahová a legegyszerűbben hajóval juthat el az ember. Az egyórás hajóút végén a minguni kikötőben taxi feliratú járművek fogadják az embert, amelyek azonban mintha kicsit eltérnének a megszokott taxiktól…

Mingunt a fehér szín uralja, a folyópartról a pagodáhóz egy lépcsősoron keresztül mászhat fel, amelyet fehér szobrok díszítenek.

Meglátogattuk a minguni harangot, amelyről azt állítják hogy a legnagyobb a világon, majd végül a Hsinbuye Paya templomához vezetett utunk, amelyet nagyon látványos fehér, hullámos terasz vesz körül.

Délután sétáltunk egyet a újjá épített Királyi Palota mellett található várárok mentén, majd az estét Nicolettával és Andreával töltöttük, akiktől sokadik alkalommal búcsúztunk el, egy időre most várthatóan véglegesen, mivel az ő utuk pár nap múlva már hazafelé vezet.

Az utolsó mandalayi napunkon motort béreltünk, a burmai motorosokat még nem teszteltük eddig. A közlekedés az indonéz fejetlenségre hasonlított, a kereszteződések nagy részében se jelzőlámpa, se közlekedési tábla, a jobbkéz-szabály pedig valószínűleg itt a feledés homályába merült, így általában az erő dönt, úgyhogy igen csak oda kellett figyelni. Egyébként meg kell állapítanunk, hogy most először Gábor Rachelénél is nagyobb figyelmet vív ki a helyiek körében a szoknyájának köszönhetően, amit még a motoron is hord.

Először a Mandalay-dombra látogattunk el, amelynek tetejére egy végtelen hosszú lépcsősor visz fel és amit természetesen mezítláb kellett megtenni. Szerencsére útközben számos kisebb-nagyobb pagoda keresztezte utunk, így nem volt egyhangú a lépcsőzés. A domb tetején lévő templom különleges, a falát színes üveg borítja, a kilátás nem volt az igazi a szmog miatt.

Folytattuk az utat a motorral Sagaing városáig, amely számos kisebb-nagyobb dombra épült, és amelyeket gomba módjára lepnek el a pagodák és monostorok. A látvány az Ayeyarwady-folyón átívelő hídról egészen lenyűgöző.

Elég kacskaringós és meredek utakon keresztül felhajtottunk a Sagaing-dombra, amelynek tetején több érdekes templom is található, melyek közül nekünk leginkább az tetszett, amelynek félkör alakú folyosóját ülő Buddha-szobrok díszítik.

A végére hagytuk az ország egyik ikonját, az Amarapurában található U Bein-hídat. A világ leghosszabb, 1200 méter hosszú fahídja, amelyet több mint ezer facölöp tart, valóban lenyűgöző. A hídon rengeteg helyi szerzetest is lehet látni, akik nyugalmasan sétálgatnak, a turistáktól nem zavartatva. Mi is sétáltunk egy darabig a hídon, majd lementünk a híd mellé, ahonnan megtekinthettük a naplementét. Igazán remek látvány látni a napot lebukni a híd faoszlopai között, ez a kép biztosan sokáig megmarad az emlékezetünkben!

Már csak az utolsó burmai megállónk maradt hátra, Bagan templomai következnek!