Egy kilencórás éjszakai buszút után megérkeztünk Kalawba, ahol friss, 4 fokos levegő fogadott minket. Erre a kistelepülésre a túra vonzott minket, amit innen az Inle-tóhoz szerveznek. Mielőtt a háromnapos túrázást elkezdtük volna, rápihentünk egy extra napot, hogy a hasmenéses napok után százszázalékos formában legyünk. Közben, azért tettünk néhány sétát a környéken, megnéztük a piacot és többször betértünk enni Sam családi éttermébe, ahol finom curryket próbálhattunk. Magát a túrát is Sam utazási irodájával szerveztük meg és nem választhattunk volna jobban.

1.nap
Bemutatjuk a csapatot, a kapitányok: Do, a túravezető és Mee Too, a szakács, a résztvevők pedig Európa számos országot felvonultatják, egy lengyel, egy német, két francia, két angol, egy olasz és egy magyar, név szerint: Martin, Inke, Caroline, Gerard, Jo, Melanie, Rachele és Gábor. Az első pilanattól éreztük, hogy egy nagyon jó kis csapat jött össze, amelyben mindenféle korosztály képviseltette magát.

Kalawot hátunk mögött hagyva egy erdőn keresztül vezetett az út, amelynek árnyéka védett minket az egyre magasabbra emelkedő nap melegétől. A táj folyamatosan változott, száraz síkságok, erdő majd szántóföldek váltották egymást.

Ami a legérdekesebb volt, hogy több különböző helyi népcsoport falvai keresztezték utunkat. A falvakba érve láthatólag nem csak mi voltunk kíváncsiak a helyiekre, hanem ők is ránk, ismét láthattuk, hogy a burmai egy nagyon barátkozó nép. Sokan nagy „Mingalaba” (Szia) köszöntéssel fogadtak minket, mi pedig a gyerekeknek több helyen is ajándékoztunk a szokásos karkötőkből, amit ők mindig csillogó szemmel fogadtak.

Három órányi gyaloglás után egy Sharpin nevű kisfaluba értünk, amelyben a danu népcsoport egy családjánál ebédeltünk. Burmában az ebédhez mindig teát szolgálnak fel (ezért az éttermekben sem kell fizetni, mindig ott van az asztalon), amely meglepően jól esik, még a meleg időben is. Ebéd után másfél órás szieszta következett, ahogy Do mondta, mindenki nyaral, nem kell sietni!

Délután egy sokkal szárazabb vidék fogadott minket, amelyet csak időnként tarkítottak zöld bokrok. Több helyen bivalyok keresztezték az utunkat, és láthattuk hogyan dolgoznak a helyiek a földjeiken, ebben a melegben is. Azért láthatóan akadt segítségük, haha.

Nem sokkal naplemente előtt értünk Kyauk Suba, a faluba, ahol az éjszakát készültük tölteni és amelyben a pau népcsoport tagjai élnek. Épp csak leraktuk a hátizsákot, a közösségben lakó gyerekek egy csoportja máris megrohamozott minket. Rachele próbált a gyerekekkel kommunikálni, akik nem is a burmait, hanem egy helyi dialektust beszélnek, bár értés szempontjából ez nem sokat változtat a helyzetünkön. A gyerekek azonban tanulnak az iskolában angolt, úgyhogy azért néhány alapdolgot, a bemutatkozást ők maguk is tudták mondani angolul. Egy idő után a gyerekek láthatóan már kevésbé tartottak tőlünk, úgyhogy Rachelével közös táncolást is rendeztek, ahol a helyi táncok mellett, a Macarena is szerepelt a terítéken. Fogtuk a hasunkat a nevetéstől és láthatóan a gyerekek is remekül szórakoztak Rachele bohóckodásán.

A gyerekek némelyike egészen belefeledkezett a játékba, és az anyukáknak kellett jönni őket hazacsábítani. A mi vacsoránk is elkészült közben, a finom zöldséges curry csirkével és tofuval igen csak jól esett az egész napos gyaloglás után. Vacsora után a tűz körül gyültek össze a közösség nagyobb fiútagjai egy gitár társaságában. Mi is odaültünk közéjük és először hallgattuk a srácok dalait, majd mi is összehoztunk némi éneklést, angolul, franciául vagy éppen olaszul, hálistennek Caroline nagyon jól énekel, úgyhogy ő a vezetésével szólt is a dolog valahogy. A dalok mindegyike nagy tapssal és „Jammui” (Nagyon jó!) kiáltással ért véget, remek vége volt ez ennek az eseménydús napnak.

2.nap
Egy kiadós reggeli után elbúcsúztunk újonnan szerzett barátainktól, majd nekivágtunk a második napnak. Az első naphoz képest kevesebb volt az emelkedő, de az erdő és ezzel együtt az árnyék is. Kiszáradt vidéken haladt keresztül az utunk, amely láthatóan már nagyon várja a hamarosan beköszöntő esős évszakot. Sok kisebb falu keresztezte utunkat, amelyekben megálltunk időnként pihenni, a gyerekekkel játszani vagy a helyiekkel beszélgetni Do tolmácsolásával. Itt is rengeteg karkötőt ajándékoztunk, miközben például láttunk egy ananásznövényt az egyik kertben, amit még sosem láttunk.

Ebéd után folytattuk a gyaloglást a kánikulában és amikor már kezdett mindenkinek nagyon melege lenni, egy kis patakhoz érkeztünk, amelyben mindenki kiáztathatta a lábát a fák árnyékában. A nők és a férfiak külön helyen kell hogy fürödjenek, ez itt így szokás. A lányok egy csoport helyi lány társaságában voltak, amelyek közül néhányan a patakban mosdottak, mások a ruhájukat mosták. Gábor talált magának egy nagy követ a patak közepén, úgyhogy arra leülve, a lábát a patakba lógatva élvezte a hely nyugalmát.

Utunkat falvak és rétek keresztezték, szekéren vitték az emberek a terményt a faluba a szántóföldekről.

Mielőtt a faluba értünk, ahol az éjszakát szándékoztuk tölteni, nagyon szép tájon vezetett keresztül az utunk. A megművelt föld teraszai, mintha egy ókori színház lépcsőit formáltak volna, miközben a háttérben erdővel borított hegyek álltak.

Az éjszakát Puttuban töltöttük, ahol a korábbihoz hasonlóan a pau közösség él. Ezen népcsoport hölgytagjai mindig hordják a helyi népviseletet, amely fekete színű és ehhez egy élénk színű turbán tartozik, amely az erős napsütés ellen védi őket.

Meg kell említsük, hogy a nagyszámú turista ellenére, amely ezekben a hónapokban errefelé túrázik, két nap alatt egyetlen turistával sem találkoztunk, hála Dónak, aki a csapat kérésére olyan útvonalon vezetett minket, amerre nem sokan szoktak járni. Az éjszakát ismét egy családnál tölthettük, akik láthatóan nem gyakran fogadtak még utazókat, olyan nagy lelkesedéssel viszonyultak hozzánk. Az érkezéskor megölelgettek minket és végig nagyon a kedvünkben jártak. Ebben az utolsó faluban már láthatóan gyakrabban járnak a turisták, ami abból is látszott, hogy az utcáról jöttek a gyerekek ételt kérni tőlünk. Voltak azért közöttük, akik megelégedtek azzal, hogy játszunk velünk egy kicsit.

Vacsora után a csapattal egy játékot játszottunk, ami amellett, hogy nagyon vicces volt, segített egymást még jobban megismerni. Mindenkinek három történetet kellett magáról mesélni, amelyből egy igaz volt, a másik kettő kitalált, és a többieknek kellett kitalálnia melyik a valódi történet.

3.nap
Reggel a háziasszony ölelése indított minket útnak, és eljött a túra harmadik, egyben utolsó napja. Ez az utolsó nap volt a leginkább monoton a gyaloglás szempontjából, ráadásul itt az összes ösvény egybefut, úgyhogy találkoztunk néhány kisebb csoport turistával is. Az egyik faluban azért jól elszórakoztattuk magunkat egy csoport gyerekkel, akik egy billiárd-szerű játékot játszottak kézzel és korongokkal. Mindenki kicsit fáradt volt már a lábunkban lévő sok kilométertől, de koradélután elértünk Tone Laeba, a túra végpontjába, amely az Inle-tó közvetlen közelében fekszik.

Ebéd után elbúcsúztunk Dótól és Mee Tótól, majd hajóba ültünk, amely elvitt minket a tó túlsó csücskénél található Nyaungshwébe. Először egy csatornán haladtunk keresztül, ahol láthattuk amint az emberek a vízen lebegő kertekben dolgoznak, gyomlálják a növényeket a hajóban ülve. A tavon több helyen is láthattuk az Inle-tóra oly jellegzetes, a lábukat emelgetve evező halászokat.

Hulla fáradtan érkeztünk a szállásra, de felejthetetlen három nap van a hátunk mögött, a túra maga és a kis túracsapat maradandó nyomot hagyott bennünk!