Az utóbbi időben utazásainkat az egyik helyről a másikra mindig valami kisebb-nagyobb kaland kísérte, és ez alkalommal sem volt ez másként. Sao Paulóból a délutáni busszal utaztunk Paratyba, egy kis városba a Costa Verdén, ahogy hívják ezt a partszakaszt. Este tíz után érkeztünk meg, és egyből abba az étterembe mentünk, ahol Roulien, az itteni couchsurfinges vendéglátónk várt ránk. Tudtuk, hogy Roulien Paratytól néhány kilométerre, Coriscóban lakik, és kiderült, hogy az utolsó busz már elment. Végül Roulien és egyik barátja motorral vittek minket haza, és nem kell mondanom, hogy a két hátizsákkal igazán rázós élmény volt a motoron ülni, főleg a fekvőrendőrök szereztek nagy örömöt. Megérkezvén kiderült, hogy Roulien házához, amely valóban a dzsungelben található, egy kisebb túra után juthatunk el, mindezt töksötétben a zseblámpával világítva. Ezt a párperces sétát, amely során egy sebesfolyású patak felett is át kellett kelnünk, és pallók (hídnak nem nagyon nevezném őket) rettenetesen billegtek alattunk, biztos nem felejtjük el hamar. Végül szerencsésen megérkeztünk Roulien kis faházához, amit annak idején a saját kezével épített.

Ház az őserdő mélyén Paratyban

Híd az erdei folyón, Paraty

A kétszintes kis házikó alsó szintjén a konyha és a WC található, míg az emeleten, ahová létrán kell felmászni, taláható a hálószoba. A ház kiskertjében lévő banánfáról szedett banánnál jobbat nemigen próbáltunk még, olyan édes volt, hogy nehezen hittük el, hogy ez ugyanaz a gyümölcs, amit korábbról ismertünk. A természet lágy ölén az egyetlen komolyabb kellemetlenséget a szúnyogok jelentették, úgyhogy az itt töltött napokban nagy dózisban fújtuk magunkra a szúnyogriasztót.

Másnap reggel miközben a buszra vártunk, a Roulien szomszédságában lakó idős hölgy felajánlotta, hogy bevisz minket Paratyba. A kedves hölgy a későbbi napokban a nagyon klassz házát is megmutatta nekünk, aminek szinte az egész fala üvegből volt. Miután kicsit körbenéztünk a városban, hamar a kikötő felé vettük az irányt, ahonnan hajókirándulások indulnak a Paraty-öbölben. A hajón klassz hangulat volt, egy hölgy az ötórás kirándulás alatt végig énekelt, amikor a fedélzeten voltunk. Két klassz tengerpartnál és két szigetnél álltunk meg fürödni, a víz mindenhol kristálytiszta és elég meleg volt. Nagy kedvünk volt már egy igazi brazil tengeri naphoz, és ez a kirándulás ki is elégítette az igényeinket. Az egyik megállónál a hajón bérelt búvárszemüveggel rengeteg színes halat is láttunk, és a nap betetezőséseként egy nagyobb delfinraj a közvetlen közelünkben úszott el. Gábor számára különösen nagy élmény volt a vízből kiugráló delfineket látni, mivel még sosem látott delfineket a saját élőhelyükön. A fürdések közötti időt a hajón való napozással és néhány utassal való barátkozással töltöttük, nagyon elégedetten tértünk vissza a nap végén.

Praia Vermelha, varázslatos tenger

Másnap reggel buszra szálltunk és elmentünk a kb. 30 kilométerre található Trinidade nevű faluba, amelynek közelében számos remek tengerpart található. A Trinidadéből induló egyik ösvény keresztülhalad néhány remek homokos tengerparton, majd végül egy kis lagúnáhóz ér, ahol a víz lényegesen melegebb, mint a nyílt tengeren. Itt egy csomó színes hallal együtt úszkálhattunk, miközben az egyik oldalunkon a tenger hullámjai, a másik oldalunkon az őserdő volt. Néha leültünk a bizonyos helyeken alig térdig érő vízbe, és a kekszmorzsákkal a kezünkből etettük a halakat.

Az úszó halak között üldögélve, Trinidade, Paraty

Miután kiszórakoztuk magunkat a halakkal, visszamentünk a faluba és ebéd után kifeküdtünk a partra pihenni. A buszon vissza Paraty felé összetalálkoztunk egy ír és norvég lánnyal illetve egy spanyol sráccal, akikkel még Foz d’Iguaçúban találkoztunk és beszélgettünk a helyi buszon, a sokadik ilyen meglepő újra találkozásunk ez. A késő délutáni órákban Paraty régi belvárosában sétálgattunk, ahol több szép fehér templomot, illetve sok más régi épületet tekinthettünk meg, és a hangulat kicsit az uruguayi Colonia del Sacramentóéra emlékeztetett minket.

Paraty éjszakai fényei

Este végre egy kicsit több időt is el tudtunk Rouliennel tölteni, akinek végre szabadnapja volt, és nem kellett délutántól az étteremben dolgoznia. Roulien egy rendkívül egyszerű, kedves lélek, akivel élmény volt beszélgetni az élet dolgairól. Nagyokat nevettünk, ahogy a portugál-spanyol beszélgetésnél időnként többet kellett magyarázni, amit mondani akart az egyik (Roulien csak portugálul beszél, amit mi általában jól értünk, de azért nem mindig). Reggel, miután egy félórát néhány hatalmas kék lepke fényképezésével töltöttünk, elbúcsúztunk Roulientől, akinél remekül éreztük magunkat az erdő közepén. Az utunkat újabb tengerparti hellyel folytatjuk, egy nagy sziget, az Ilha Grande következik!