Az utóbbi időben mondhatnám jó szokás szerint ismét éjszakai busszal érkeztünk a következő városba, Rosarióba ez alkalommal. A buszpályaudvarról egyenesen Patricia, a kedves rosario barátnőnk munkahelyére sétáltunk. Patricia (vagy a barátoknak csak Pato) tavaly nyáron, az egyhónapos európai vakációja során, eltöltött néhány napot nálunk. Racheléhez hasonlóan ő is fanatikus görkoris, úgyhogy annak idején Rachelével korival járták be a várost. Patricia a belvárosban lakik egy kis, de nagyon hangulatos kis lakásban, amelynek főleg a kis terasza volt nagyon kedvünkre. Miután kényelmesen elrendezkedtünk, megebédeltünk és Pato is hazaért a munkából, elsétáltunk a Paraná folyó partjára, amely a rosarióiak egyik kedvelt helye. A folyóparti sétány tele van sétáló, különböző sportot űző emberekkel, és nagyon pezsgő hangulattal találtuk szembe magunkat. A folyóparti sétány másik érdekességét azok az éttermek jelentik, amelyeknek csak a bejárata van a sétányon, onnan egy lift vezet le a közvetlenül a folyó partján található teraszra. Ezek az éttermek nem a mi pénztárcánknak vannak szabva, úgyhogy inkább kerestünk egy éttermet, ahol az Argentínában már megszokott barbecue vacsorát fogyasztottuk el.

Másnap délelőtt elindultunk Rosariót felfedezni. A város hangulata sok mindenben Barcelonáéra emlékeztetett minket. A belváros bebarangolása után elsétáltunk a város legfontosabb látnivalójához, a hatalmas emlékműhöz, amely az argentin zászlónak állít emléket. Az emlékmű belsejében a táblák részletesen elmagyarázzák a zászló történetét és annak szimbolikáját.

Emlékmű az argentin zászlónak

A kulturális injekció után már kellően megéheztünk, úgyhogy a folyópartra érve az egyik utcai szendvicsárusnál vettünk is magunknak ebédet, amit a park egy árnyékos szegletében el is fogyasztottunk. Most nappal is végigsétáltunk a folyó partján, a folyó amúgy széles, ronda barna színe van, úgyhogy a meleg ellenére sem kaptunk kedvet arra, hogy megmártózzunk benne. Rosario legtöbbünknek két híres szülöttjéről, Che Guevaráról és Leo Messiről ismert. Che öröksége mindenütt észrevehető, a szülőházát tábla jelzi, van egy emlékműve is a forradalmárnak, és mindenki büszke rá, hogy Che innen indult útnak annak idején. Messiről ugyanezt lehet elmondani, a focimezt viselő gyerekek nagy részének érthető módon az ő neve díszeleg a hátán. Nemrég készített egy reklámot is, amely Rosariót népszerűsíti a világban, természetesen Messi álmodozik benne a szülőföldjéről. Délután hazamentünk és ittunk egy matét Patóval. Mivel Patricia igazi argentínként komoly mennyiségű matét fogyaszt el naponta, ezért ezekben a napokban mi is jó néhányszor ittunk. Este autóval mentünk egy kört a városban, és azt meg kell állapítani, hogy az eddig meglátogatott városok közül itt vezetnek a legőrültebb módon. Dél-Amerikában általában jellemző, hogy a gyalogosok semmilyen elsőbbséget nem élveznek, a zebrán sem, de itt az autósok egymás között is állandó erőfitogtatási versenyt tartanak. Erre a város remek alkalmat is kínál, mert a legtöbb kereszteződésben nincs se jelzőlámpa, sem tábla nem rendelkezik. Miután a belvárosból kiverekedtük magunkat, a folyóparton haladva elkocsikáztunk egész a Vittoria-hídig, ahol tettünk egy rövid sétát, majd az egyik bárban egy sör mellett gyönyörködtünk a hatalmas kivilágított hídban

Másnap, mivel szombatot írtunk, már Patricia is egész nap velünk tarthatott. Reggel felkeltünk, a helyiekre jellemző csigalassúsággal megreggeliztünk és összekészülődtünk, majd elmentünk a városból kicsit kintebb eső folyóparti részre, aminek a homokos part tengerpart hangulatot kölcsönöz. Itt megebédeltünk, majd a mate és egy könyv társaságában pihentünk egész délután. Pato ide is magával hozta a kihajtható kertiszékét, ami Gábor kedvenc ülőhelye volt ezekben a napokban. A matét szűrcsölgetve olyan elégedetten terült el a kertiszékben, hogy a lányok egy idő után csak Gábor királynak kezdték el hívni.

Rachele és Pato

Hazaúton betértünk az egyik henteshez hogy bevásároljunk az esti barbecue-hoz, az argentínok hetente többször képesek a koleszterinszintet nem kímélő, irdatlan marhahús-sütésre, amire persze nem kell mondanunk, hogy sosem erőszakkal kell minket rábírni. Ezen az estén Juannal négyesben készültünk hússütésre. Juan, egy rosariói couchsurfer, akit tavaly mi láttunk vendégül Barcelonában és mivel nagyon jól éreztük magunkat vele, ezért alig vártuk, hogy újra találkozzunk. Mivel Juan lépcsőházának belső udvarán volt egy nagyobb barbecue, ezért úgy beszéltük meg, hogy ott sütjük majd a húst. Juan elugrott Gáborért, és elmentek a vacsora további hozzávalóit (elsősorban sört) megvenni, és néhány sör mellet megbeszélték a világ dolgait, miközben Pato és Rachele elmentek görkorizni a helyi koristársasasággal. Mondani sem kell, hogy Rachele már alig várta, hogy görkorcsolyát csatolhasson a lábára, és nagyon élvezte a rövid korizást, annak ellenére is, hogy Pato csak egy kb. 3 számmal nagyobb korcsolyát tudott neki szerezni.

A rosarioi rolleresek

Mikor a lányok odaértek Juanhoz, a vacsora már félig kész volt, úgyhogy nem túl sokat kellett várni és nekieshettünk a fínom húsoknak. A gyengébb gyomrúak most ne olvassanak tovább, de egy tekintélyes húsdarab mellett mindenkinek jutott egy kis agyvelő és vese is. Juan igazi profiként bánik a barbecue-val, úgyhogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen finom lett a vacsora. A vacsora és az azt követő sörözés későig elhúzódott, tényleg nagyon klassz este volt.

Argentin barbecue Juannal és Patóval

Barbecue Patriciával

Reggel kényelmesen összepakoltunk, együtt megebédeltünk, majd a nagy melegre, a nehéz csomagokra és a viszonylag olcsó taxira való tekintettel, leintettünk egy  taxit, hogy kivigyen minket a buszpályaudvarra. Elbúcsúztunk Patriciától, reméljük vele és Juannal is hamarosan újra találkozhatunk majd! Felszálltunk a Buenos Airesbe tartó buszra abban a tudatban, hogy másnap reggel az a különös lehetőség adódik majd, hogy az öcsémmel, Mikivel, az argentín fővárosban találkozhatunk!