Siquijor-szigetéről nagyon jó véleményeket hallottunk az összes utazótól, akivel találkoztunk a Fülöp-szigeteken. Mindenkitől azt hallottuk, hogy egy gyönyörű, nyugodt szigetről van szó, kevés turistával.

A délutáni órákban érkeztünk a sziget nevét viselő kisváros, Siquijor kikötőjébe. Bár nem messziről jöttünk, de a busz-hajó-jeepney-komp-jeepney kombináció, a sok átszállás miatt eléggé elhúzódott az utazás. A szálláskeresés eltartott egy darabig, mivel San Juanban, a sziget délnyugati partján, a szállások nem éppen sűrűn követik egymást, úgyhogy jót gyalogoltunk a hátizsákkal. Az vicces dolog, hogy itt a szálláshelyek jelentős részét resortnak hívják, amelyek közül sok a hostel kategóriát is csak éppen meghaladja. Végül mi a Lorna’s Homestay mellett döntöttünk, a tengerre néző szoba, a kedvező ár és a nagyon kedves tulajdonosnő miatt.

Lorna egy harmincas fiatal lány, aki sok filippínóhoz hasonlóan azt a kiutat választotta a szegénységből, hogy hozzáment egy jóval idősebb külföldihez, a jelen esetben egy amerikai férfihez. Egy évvel ezelőtt azonban nagy szerencsétlenség érte őket, mivel a kis, négyszobás hostel és a saját házuk jelentős része is leégett. Mindent újra kellett kezdeni, és bár a négy szobából álló hostelt már újraépítették, azt a turistáknak adják ki, hogy pénzhez jussanak, miközben ők jelenleg is putri körülmények között, gyakorlatilag sátorban élnek. Lornán azonban semmi nem érződik ebből, egy életvidám lányról van szó, tele energiával, akinek élmény a közelében lenni!

A szálláshely fekvésénél amúgy tökéletesebbet el sem lehetne képzelni, az ablakok a közvetlenül a lábunk alatt lévő San Juan tengerpartra és a gyönyörű tengerre néztek. Fogalmunk sem volt, hogy hány napot maradunk ezen a szigeten, csak azon vettük magunkat észre, hogy minden nap eggyel megtoldottuk az itt tartózkodást.

Az egyik nap motort béreltünk, hogy kicsit körbejárjuk a szigetet, elmentünk megnézni az itt található vízeséseket, a Lugnason Fallst és a Cambugahay Fallst. Ez utóbbi egy többlépcsős, nagyon szép vízesés, amelynek vízében fürödtünk is egy jót. Ezután meglátogattunk Lazit, ahol egy szép, XIX.századi templom található, és egész nap élveztük a tájat, miközben a motorral (amely talán a legvacakabb volt, amit valaha béreltünk) jártuk az utakat. A motorozáshoz kapcsolódik egy anekdota is, az üzemanyagszint-kijelző nem működött rendesen, és egyszer csak leállt alattunk a motor a semmi közepén. Még jó, hogy egy kissrác pont arra motorozott és kisegített minket!

Ez az egy nap volt, amikor hosszabb időre kimozdultunk hazulról, a többi nap csak feküdtünk a házunk előtti tengerparton, nagyokat fürödtünk a tengerben, élveztük a teraszunkon a tenger hűs szellőjét, esténként gyönyörködtünk az intenzív színű naplementében, és ami a legjobb volt, nagyokat játszottunk Jonalynnal, Lorna örökbe fogadott kislányával, aki ötéves korát messze meghaladóan értelmes kislány, ráadásul az új papájától remekül megtanult angolul.

Többször tüzet gyújtottunk a ház előtt a tengerparton és ott megsütöttük a faluban vett, frissen fogott halat illetve néhány krumplit, ennél jobb vacsora nem kell!

A száraz évszakban sokszor órákra vagy akár hosszabb időre is elmegy az áram, de láthatóan az embereket ez nem nagyon zavarja, hozzá vannak szokva. Gyertyát gyújtanak, tüzet a tengerparton, kevés helyen érzékeltünk ehhez hasonló nyugalmat és boldogságot az emberek között, mint ezen a szigeten

Jonalyn volt egyértelműen a fénypontja az itt töltött napoknak, rengeteg játszottunk vele, fürödtünk együtt a tengerben, ajándékoztunk neki karkötőt, többször odafeküdt Gábor mellé az ágyba, akivel az állatokról készült videókat nézegették. A napok csak teltek, anélkül hogy ez nagyon feltűnt volna.

Kevés helyen éreztük ezt, talán az amazóniai Manausban töltött napok jutottak eszünkbe, ahol Adenir családjával éreztük magunkat ilyen jól. Sok szerencsét kívánunk Lornának és az egész családnak, nagyon megérdemelnék!