A hajnali órákban kötöttünk ki Koh Tao-szigetén, ahol még nem kelt fel a nap, így leültünk az egyik bár teraszára reggelizni. Hamarosan egy idős angol férfi jött a közelünkbe, aki fényképeket mutatott az apartmanokról, amelyeket szállásként kínál. A vadiúj, nagyon igényes szállásról készült fotókat látva az első reakciónk az volt, hogy ez nem a mi pénztárcáknak lesz szabva, de ő biztosított róla minket, hogy nem régen nyitott és kedvező árai vannak. Clive az első pillanattól nagyon bejött nekünk a humorával, és felajánlotta, hogy a terepjáróval elvisz minket a sziget túlsó, keleti oldalán található szállásra, amit megnézhetünk mindenféle elkötelezettség nélkül.

Miután megnéztük a szállást és a már kedvező árat még lentebb alkudtuk, gondolkodás nélkül ott maradtunk. A megérkezésünket az egyik legszebb napkeltével ünnepeltük, amit valaha láttunk!

Összesen kilenc éjszakát töltöttünk a Hin Wong-öbölben, amely a sziget egyik legnyugodtabb szeglete, és minden nap csak le kellett sétálnunk a lepcsőn, hogy vízbe ugorhassunk, ahol a sziget környékének egyik legszebb korallja található rengeteg különféle trópusi hallal. Rengetegszer éltünk is ezzel a lehetőséggel és nem volt kedvünk a mi kis öblünkből kimozdulni. A snorkelling során sok féle színes halat láttunk, az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor egy hatalmas halrajjal találkoztunk, amihez hasonló mennyiségű halat egyszerre még életünkben nem láttunk!

A kis apartmanban, ahol megszálltunk, ráadáasul hosszú idő után volt rendes konyhánk, edényekkel és hűtővel! Így bár Thaiföldön általában nem nagyon éri meg a boltban vásárolni és főzni, mivel az utcai ételárusoknál olcsóbban kijön az ember, ez alkalommal élveztük, hogy rendes tésztát főzhettünk, a saját kedvünk szerinti szendvicseket csináltunk és a hűtőt mindig telepakoltuk görögdinnyével és ananásszal, amit a zöldségesnél vettünk és ami mindig isteni finom volt!

A szálláson remekül szórakoztunk Clive-val és családjával. Az öreg hetvenéves, a hetvenes évek óta külföldön él, többek között élt két évtizedet Indiában, huszonhárom gyereke van hat különböző nőtől és itt is egy harmincas, csinos thai nővel él, akitől van három gyönyörű gyereke. Nem akármilyen fickó! Annak, hogy a sziget keleti oldalán volt a szállásunk, egy igazán komolyabb hátránya volt, a boltok és minden egyéh a másik oldalon található, ahová egy félórás túra után jutott el az ember, ami hegymászást is magában foglalt. Az utak nagyon rossz állapotban vannak, és sok helyen rettenetesen meredek az út, így nem mertük a motorbérlést megkockáztatni. Szerencsére Clive szinte mindig elvitt minket autóval, a bevásárlásaink nehezebb részét mindig hazahordta, és csak párszor kellett délután gyalog hazamennünk.

Rachele már régóta szerette volna megcsinálni az alapfokú (Open Water) búvártanfolyamot és Koh Tao ismert arról, hogy itt az egyik legolcsóbb ez a kurzus. Miután végigjártuk a búváriskolákat, a Pura Vida iskola mellett döntöttünk, amely két spanyol srác, Oscar és Zigor tulajdona. A tulajdonosok és az ott dolgozó srácok is nagyon szimpatikusak voltak, emellett egyedül ők voltak azok, akik felajánlották Gábornak, hogy nyugodtan jöhet ingyen a hajóval vízipipás búvárkodni, amíg a többiek a tanfolyamot csinálják. Rachele instruktora, Tago, nagyon lelkiismeretesen foglalkozott a négyfős csoport mindegyik tagjával. Olyan jól éreztük magunkat ebben a társaságban, hogy a tanfolyam után is többször visszatértünk beszélgetni az iskolába, ahol igazán otthon éreztük magunkat.

Ezekben a napokban délelőttönként, miközben Rachele a tanfolyam elméleti részét csinálta, Gábor tett néhány kisebb túrát a szigeten. Nagyon meleg volt és a szigeten folyamatosan hegyre fel, hegyről le vezet az út, de van néhány kilátópont, amely megéri az erőfeszítést. Ezek közül a leginkább említésre méltó a Mango View, ahonnan látszik az egész nyugati part, a Sairee Beach is, amely leghosszabb homokos tengerpart a szigeten, illetve a John-Suwan, amely egy szikla, ahonnan egyszerre látszik két gyönyörű öböl, a Shark Bay és a Chalok Baan Kao Bay.

Azon a két napon, amikor Rachele az első négy nyíltvízi merülésén vett részt, nagyon szép merülőhelyeket kerestünk fel. Az első nap a Koh Nangyuan-szigethez mentünk, amely valójában két kis sziget, amelyeket egy vékony földnyelv köt össze, egy homokos tengerpart.

Itt két helyen is gazdag korall található, az egyik a Japanese Garden (Japánkert), amely arról kapta a nevét, hogy a színes korallok egy kerthez hasonlítanak, a másik a Twins Rock, ahol 12 méter mélyen egy némócsalád él, amelyet a búvárok kövekkel körülkerítettek. Miközben Rachele egyre jobban beletanult a búvárkodásba és egyre magabiztosabban merült alá a mélybe, Gábor snorkellingezett a közelben, ahol rengeteg szép korallt és színes halakat láthatott.

A tanfolyam utolsó napján két merülés várt még Rahelére, az egyik egészen 18 méter mélybe. Először a White Rock, majd utána a Pottery (Three rocks) merülőhelyekhez mentünk, ahol mindkét helyen remek lehetőség volt snorkellingre is, így Gábor is nagyon elégedett volt. A kurzus remekül sikerült, a csoport mind a négy tagja magabiztosan teljesítette a merüléseket, miközben Gábor szorgosan készítette a felvételeket a csapatról felülről. Rachele most már hivatalosan is rendelkezik az Open Water igazolvánnyall!

Hogy feltegyük az i-re a pontot, az utolsó napon egy hajókiránduláson is részt vettünk a sziget körül. Egy kis hajóval, két katalán utastársunkkal és a német Roland kapitánnyál, aki 24 éve él a szigeten és spanyolul is jól beszél, indultunk útnak, és mivel kevesen voltunk, így az útvonalat is mi magunk jelölhettük ki! Remekül sikerült a kirándulás, bár Rachelének a búvárkodás után egy pár napra megint megfájdult a füle, így nem akart kockáztatni, hogy visszajön a fülfájás és csak keveset volt a vízben.

Először a Shark Baynél álltunk meg, ahol gyakran lehet kisebb cápákkal is találkozni, mi ez alkalommal nem láttunk itt belőlük, majd pedig az Aow Leuk Bay következett, ahol a víznek a többi öbölhöz képest sokkal zöldebb színe volt és gyönyörű korallt láthattunk. Itt remek látási viszonyok mellett fényképezhettük a különböző trópusi halakat, amelyek a Thai-öbölben élnek!

Az első két öbölben nagyobb a valószínűsége annak, hogy cápát lássunk, mi mégis a Mao Bay öbölben láttunk kettőt is, az egyik egészen nagy, közel másfél méteres példány volt. Ezek az állatok nagyon gyorsan úsznak, úgyhogy be kellett kapcsolnunk a rakétákat, hogy legalább egy kis időre követni tudjuk őket. Miközben mi a korall között úszkáltunk, Roland az idejét azzal töltötte, hogy kalamári tintahalat horgászott a vízben úszva. Egy idő után mi is csatlakoztunk hozzá és láttuk, hogy amikor a tintahal horogra akad, akkor a tintáját kilövelli (mint megtudtuk, ezzel a többi fajtársát figyelmezteti), nagyon érdekes volt figyelni ezt.

A kirándulást a gyönyörű Mango Bay korallja között zártuk, majd Roland hazavitt minket az öbölbe, ahol a szállásunk volt, így a délutáni túrát hazafelé megspóroltuk.

Tíz nap után, nehéz szívvel intettünk búcsút ennek a csodás szigetnek, ahol gyönyörű és Thaiföldhöz képest kifejezetten nyugodt környezetben lehettünk, és emelett remek embereket ismerhettünk meg. Mit is lehetne ennél többet kérni? Most Kuala Lumpur felé vesszük az irányt, ahonnan hamarosan a Fülöp-szigetekre repülünk!