Ezeket a sorokat már Argentínából írjuk, és elmondhatjuk hogy egyik napról a másikra a hidegből és bokáig érő hóból jőve, a magas páratartalmú, rekkenő kánikulában találtuk magunkat. De ne szaladjunk ennyire előre.

Az első állomás: London
Szombat reggel a beálllított ébresztőnél jóval korábban keltünk, tele izgatottsággal. Miután az előző napokban többször is elbúcsúztunk a barátainktól és szeretett városunktól, már tényleg nagyon vártuk az indulást. A repülőtérre érve azonban azt tapasztaltuk, hogy Katalónia még nem állt készen a búcsúra:), mivel a gépünk indulásához komoly késést jeleztek, amely végül két és félórás lett. Az igazság, hogy nem idegesítettük magunkat nagyon a dolgon, már korábban elhatároztuk, hogy az utazás ezen kellemetlenségei nem hagyjuk majd hogy felbosszantsanak minket, inkább örültünk, hogy még egy jót beszélgettünk Carles barátunkkal, aki volt olyan kedves és kivitt minket a reptérre. Miután egy baráti öleléssel elbúcsúztunk tőle, felszálltunk a londoni gépre, és magunk mögött hagytuk Barcelonát.

A repülőút nem volt túl kellemes, a zaklatott időjárás miatt kialakuló turbulencia, időnként hatalmasakat rántott a gépen, és egy centrifugában éreztük magunkat. Londonban csak az égboltra kellett tekintenünk és láthattuk, itt bizony nemsokára havazni fog. Hálistennek a hó csak akkor kezdett el esni, amikor Cristina (egy kolumbiai lány, akivel Rachele diplomaosztóján barátkoztunk össze) házához értünk. Igazán nagy mázlink volt! Másnap reggelig havazott, és reggel bokáig érő hóra ébredtünk.

Angol barátaink sem éppen arról híresek, hogy könnyen felül tudnának kerekedni a hó okozta problémákon, úgyhogy aznap gyakorlatilag a teljes felszíni tömegközlekedés leállt és a repülők egy igen jelentős részét is törölték. Szerencsére, a miénk csak másnap estére volt esedékes, és bár kicsit aggódtunk, hogy el kell halasztani az indulást, a British Airways honlapján folyamatosan követtük az eseményeket és láttuk, hogy nem lesz semmi gond. Közben az időt kellemesen eltöltöttük Cristinával, Nicolasszal és a Demetriosszal, az aranyos kisfiúkkal. Hétfő délután eljött a várva várt pillanat, és kimetróztunk a Heathrow reptérre, majd némileg meghatódottan kilenc hónapra a hátunk mögött hagytuk az öreg kontinenst.


Az első dél-amerikai megálló: Villámlátogatás Buenos Airesben
Röpke, majd tizennégy órányi repülőút után (ami egyébként evéssel és alvással, sokkal gyorsabban eltelt, mint azt előre gondoltuk) megérkeztünk az argentín fővárosba. A repülőút tartogatott egy-két emlékezetes pillanatot, az egyik steward például egészen úton szívatott minket, miután egyszerre mentünk fogat mosni a WC-re és utána nagy vigyorogva azt mondogatta „Tilos a szex a mellékhelyiségben”:) Az argentín vendégszeretettel pedig már a leszállás előtt megismerkedtünk, amikor is a közelünkben utazó iskoláscsoport tanártagjainál kezdtünk arról érdeklődni, hogy miként tudnánk pesó érmékhez jutni. Több helyen olvastuk ugyanis, hogy a buszok nagy részére csak a buszon található automatába bedobott kőpénzzel lehet jegyet váltani, és részben ennek következtében Buenos Airesben nem könnyű pénzérméhez jutni. Erre ők csak annyit mondtak, hogy ne aggódjunk emiatt, és egymás között összeszedték nekünk a buszra valót…
Buenos Airesben igazi kánikula várt minket, 34 fok és olyan magas páratartalom, hogy a hőérzet inkább a negyven foknak felelt meg…Az egyetlen igazán kellemetlen momentum, a reptéren való több mint kétórás várakozás volt az útlevél ellenőrzésnél, de amikor felszálltuk a 8-as számú buszra, ami kinézete alapján, valamikor a hetvenes években készülhetett, a meleg és az izzadtság ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Nem győztünk hol az ablakon kibámulni, hol azon álmélkodni, hogy rövid idő alatt milyen hihetetlen “messze” is kerültünk onnan, ahol eddig voltunk.
Kétórás buszút utánBuenos Aires európai szemmel elképzelhetetlenül nagy város– megérkeztünk Estela irodájához. Estela, egyik barcelonai barátunk, Roberto egyik kedves ismerőse, aki felajánlotta, hogy elszállásol minket a Buenos Airesben töltött éjszakára. Nemcsak ő, hanem a munkatársai is nagy szeretettel köszöntöttek minket, még egy tál friss gyümölccsel is megvendégeltek minket. Miután meghallgattuk Estela tanácsait arról, hogy mit is érdemes megnéznünk a közelben, elindultunk szétnézni. Mivel fáradtak voltunk, éreztük, hogy nem ez lesz a turistáskodás napja, de a rekkenő hőség miatt hamar a sétálástól is elment a kedvünk, és ebéd után egy árnyékos padra leheveredtünk, és körülbelül két óráig fel sem álltunk.

Mikor kicsit beborult, elsétáltunk a Plaza de Mayo térre, ahol megnéztük a Casa Rosadát, ahonnan anno Evita lelkesítette híveit. Este nem kell mondanunk, hogy hulla fáradtan estünk az ágyba, tudván ráadásul hogy másnap újabb háromórás (egy jó darabig az utolsó) repülőút és Ushuaia, “a világ vége” vár minket. Ez a rövid megálló Buenos Airesben arra mindenesetre elég volt ahhoz, hogy alig várjuk, hogy hosszabb időt is eltöltsünk majd ott hamarosan.