Hsipawba hajnali 3 óra 30-kor érkeztünk, amely órán egy ilyen kisfalu utcái általában teljesen kihaltak. Hálistennek ez alkalommal több bár is tele volt fiatalokkal, akik a Manchester United-Real Madrid BL-meccset nézték a TV-ben. Már nem először fordult elő, hogy az előre beígért óra helyett két-három órával hamarabb érkezünk meg hajnalban. A burmai busztársaságok, a hotelekkel együttműködésben folytatják ezt a gyakorlatat, ami nagy felháborodást vált ki az utazók körében. Az éjszakai buszra szóló jegyek eladásakor elhitetik veled, hogy a busz a kora reggeli órákban érkezik, miközben tisztában vannak vele, hogy a busz az éjszaka közepén rak le majd téged. Ezzel azt próbálják elérni, hogy az emberek szállást kényszerüljenek keresni és így kifizessék azt a hoteléjszakát, amit úgy gondolták, hogy az éjszaki busszal megspóroltak. Minket persze nem olyan fából faragtak és inkább kínszenvendve megvártuk a reggelt és csak utána kerestünk hostelt.

Hsipawba részben túrázni jönnek az emberek, amit mi is fontolgattunk. Egy nagyon klassz négynapos túrát ajánlottak nekünk, de mi azt időhiány miatt sokalltuk, és szerettük volna ennek a túrának valamilyen rövidített változatát megcsinálni. Erre sajnos nem volt lehetőség, így végül is csak egy napot maradtunk Hsipawban. Nem sok mindent csináltunk, ellenben rengeteg időt töltöttünk el Mr. Shakenél, egy bárban, amelynek tulajdonosai, azon kívül, hogy nagyon szimpatikus emberek, rendkívül finom shake-et csinálnak friss gyümölcsből (az eperből készült egészen zseniális) és a rizses csirkéjük is nagyon egyedi. Háromszor is visszamentünk, úgyhogy a végén egy fénykép is készült rólunk, amely majd kikerül a „törzsvendégek” képei közé.

A hostelben ismét összetalálkoztunk Andreával és Nicolettával, egy olasz párral, akikkel közel három hónapja barátkoztunk össze Észak-Thaiföldön. Remekül szórakoztunk miközben elmeséltük egymásnak az azóta történteket.

Másnap reggel a vasútállomás felé vettük az irányt, ahonnan elvileg fél 9-kor kellett volna induljon a vonat Pyin U Lwinba. A vonatról hallottuk, hogy állandóan késik, de azt nem gondoltuk volna, hogy több mint négyórát kell majd várni. A jegyet áruló kedves bácsit egyébként nagyon mulatságosnak találtuk, olyan komoly adminisztrálás közepette adta el nekünk a háromdolláros jegyet, mintha legalábbis a Myanmari Vasúttársaságot vásároltuk volna meg. A várakozás közben egyrészt figyeltük az állomáson zajló életet, főként az árusokat, másrészt jól elszórakoztunk egy aranyos kisgyerekkel, aki tényleg mindenkinek köszönt és mindenkire mosolygott. A kis huncut mosolyát sokan valami finomsággal honorálták, tőlünk is kapott egy karkötőt. Megvárta a vonatunk indulását és kedvesen, integetve búcsúzott tőlünk.

A vonat lassan zakatolt, a brit birodalmi időkből fentmaradt vasúti sineken, időnként olyan kilengést produkálva, hogy az embernek ülve kapaszkodnia kellett, hogy ne repüljön át a vagon másik végébe. Ezt az útvonalat tartják Myanmar egyik legszebb vasúti utazásának, amely rengeteg falu melett keresztül halad a Gokteik-viadukton, amely a világ egyik legmagasabb, több mint száz méter magas vasúti hídja. A sok kisebb állomásból egy különösen megmaradt bennünk, ahol találkoztunk az ellenkező irányba közlekedő szerelvénnyel. A vonat zsúfolásig tele volt indiai külsejű emberekkel, olyan volt mintha az ember pár percre valóban Indiában lett volna. Ugyanezen az állomáson volt néhány kisgyerek, akik méltóságteljesen álltak egy-egy vödör víz mellett, arra várván, hogy valamelyik utas kérjen egy pohárral és ezt némi borravalóval honorálja.

Közel három óra vonatozás után, amely során erdők, mezők és szántóföldek között haladtunk, megálltunk az összes létező kisfaluban, amelynek mindegyikében csőstül szálltak fel a mindenféle portékát a fejükön hordott nagy kosárból áruló nők, végül még alacsonyabb sebességre kapcsoltunk, ahogy rágördültünk a Gokteik-viaduktra. Lélegzetelállító kihajolni az ablakon és lenézni, látni ahogy a híd lábai szinte elvesznek a mélységben!

A késés következtében este nyolckor értünk csak Pyin U Lwinba, ahol egy remek indiai étteremben vacsoráztunk és egy nem annyira remek, indiaiak által üzemeltett hostelben szálltunk meg, majd másnap folytattuk az utunkat Mandalay felé.